Köszönet a hétköznapi hősöknek – Július 5. országos polgárőrnap

Hírek
Közzétéve:

Az Óbudai Polgárőrség tavaly ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját. A jubileumi születésnap óta is aktívan részt vesznek kerületünk életében, változatos feladatokat felvállalva. Hálánk jeléül, a polgárőrnap alkalmából, gyűjtöttünk is példákat önkénteseik helytállására, hol számíthatunk rájuk.

A polgárőrség több mint három évtizede meghatározó eleme a magyar közbiztonsági rendszernek. Az önkéntesekből álló hálózat példát mutat összefogásból, felelősségvállalásból és lokálpatriotizmusból.

Ám nem csupán a bűnmegelőzésben játszanak kulcsszerepet, hanem változatos területeken támogatják egy-egy közösség életét. Így többek között ott vannak az idősek segítésében, a fiatalok nevelésében, és számos helyi kezdeményezés támogatásában is aktívak.

Az Óbudai Polgárőrség (Budapest III. kerületi Polgárőr Egyesület) polgárőrei a rendszeres járőrözés mellett a közelmúltban többek között közreműködtek a kerületi rendőrség közlekedési akciójában. De ha éppen arra volt szükség, segítséget nyújtottak kerékcserében.

És polgárőreink önkormányzatunk idei gyermeknapján ismét velünk voltak, hogy színes, méltán népszerű programokkal járuljanak hozzá a családok szórakozásához, informálásához. Arra szintén büszkék vagyunk, hogy rendezvényeink, sporteseményeink, legutóbb például családi futónapunk és kerékpárversenyünk biztosításában is számíthattunk rájuk.

Az országos polgárőrnap alkalmából köszönjük áldozatos, önkéntes munkájukat. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, az egész kerületi közösség képviseletében is, azzal szintén kifejezi nagyra becsülését, hogy évről évre a rendvédelmi dolgozóink között polgárőreink tevékenységét is elismeri jutalommal.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság