Köszönjük mindenkinek! Eredményesen zárult a Közösségi Költségvetés 2020 kampány

Hírek
Közzétéve:

Közösségi Költségvetés 2020 kampányunk bő három hónap közös munka után zárult. A beérkezett közel 2000 javaslat és több mint 4500 szavazat legfontosabb tanulsága az volt, hogy a harmadik kerületben élők kinyilvánították: aktívan részt kívánnak venni környezetük alakításában. Bizonyították, hogy a civil kurázsi nagyon erős a kerületben!

Mindenki, aki akár a javaslatával, akár a szavazatával hozzájárult egy-egy körzet fejlesztéséhez, szépítéséhez, biztonságosabbá tételéhez, példaként áll a közösség előtt. Nekik köszönhetően tudjuk megkezdeni a munkát, és megvalósítani a legtöbb voksot kapott elképzeléseket.

A nyertes projektek

Általánosságban elmondható, hogy ahogyan a javaslattételi szakaszban, úgy a szavazáson is élen jártak az óvodai felújításokra adott voksok. Természetes ez, hiszen az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb dolog az életünkben, hogy legdrágább kincsünk, a gyermekünk színvonalas, barátságos, modern környezetben töltse napjait. Nem meglepő adat tehát, hogy a második, harmadik, ötödik, hetedik és tizedik körzetben is óvoda fejlesztés valósulhat meg az önök szavazatai alapján.

A második és a harmadik körzetben az Óbudai Hétpettyes Óvoda és tagóvodája, a Szín-Kör-Játék kapják meg az 5-5 millió forintot, az ötödikben az Óbudai Gyermekvilág Óvoda, a hetedikben a Vackor, míg a tizedik körzetben a Gyermeksziget Montessori Óvoda örülhet. Az óvodai fejlesztések mibenlétét az óvoda vezetőségével közösen határozza meg az önkormányzat.

Az egyes körzetben a környezet megújítását szolgáló projekt lett a befutó, a Kiscelli park, Csíkszereda park és Harsánylejtő környékén lévő megrongálódott, elhasználódott padok felújítása és új padok kihelyezése valósulhat meg szavazataik szerint.

Ugyancsak fontos projekt kapta a legtöbb voksot a negyedik körzetben, amely a biztonságot szolgálja. A kaszásdűlői HÉV-megállónál található zebra feltűnőbbé tétele a gyalogosok biztonságos átkelését szolgálja majd.

A biztonságérzet növelése fontos volt még a nyolcadik és a kilencedik körzetben, ahol a forgalmas csomópontra helyezett térfigyelőkamera-rendszer fejlesztése lett dobogós.

A hatodik körzetben kiugró szavazatszámmal a „Mészkő parkban madárles és hozzá tartozó tanösvény kialakítása” című fejlesztés vittel el a pálmát, vagyis a kerületiek számára fontos a környezet és természetvédelem. A fejlesztést a Háromhegyek Közhasznú Egyesülettel együttműködve végezzük majd.

1. körzet (Mátyáshegy, Remetehegy, Táborhegy, Testvérhegy, Harsánylejtő, Csúcshegy, Hármashatárhegy, Solymárvölgy, Kiscell, Kis-Kecske-hegy)

Padok felújítása, újak kihelyezése (Kiscelli parkerdő, Csíkszereda park, Harsánylejtő)

 

2. körzet (Flórián tér környéke, Óbudai lakótelep)

Óbudai Hétpettyes Óvoda Szín-Kör-Játék Tagóvoda fejlesztése (Törzs utca 2.)

 

3. körzet (Fő tér és környéke, Óbudai-sziget, Aquincum, Gázgyár)

Óbudai Hétpettyes Óvoda fejlesztése (Harrer Pál utca 7.)

 

4. körzet (Filatorigát, Törökkő, Kaszásdűlő)

Kaszásdűlőn a HÉV-megállóban a kanyarodó autók előtt a zebra láthatóbbá tétele

 

5. körzet (Rómaifürdő, Római-part)

Óbudai Gyermekvilág Óvoda – Arató Emil téri tagóvoda fejlesztése

 

6. körzet (Rókahegy, Ürömhegy, Aranyhegy, Csillaghegy-nyugat, Mocsárosdűlő, Péterhegy)

A Mészkő parkban madárles és hozzá tartozó tanösvény kialakítása

 

7. körzet (Újlak, Újlaki rakpart, Belső-Óbuda)

Óbudai Vackor Óvoda fejlesztése (Árpád fejedelem útja 60.)

 

8. körzet (Kossuth Lajos üdülőpart, Csillaghegy-kelet)

Térfigyelőkamera-rendszer fejlesztése (Mátyás király út és Szentendrei út csomópont, Kossuth Lajos üdülőpart)

 

9. körzet (Békásmegyer-nyugat, Ófalu, József-hegy, Pusztadomb, Ezüsthegy)

Térfigyelőkamera-rendszer fejlesztése (Hollós Korvin Lajos utca, Jendrassik György utca, Margitliget utca, Zemplén Győző utca)

 

10. körzet (Békásmegyer-kelet, Pünkösdfürdő, Északi városkapu)

Gyermeksziget Montessori Óvoda fejlesztése

 

A kampány során hangsúlyoztuk, hogy a szavazási körbe most be nem került javaslatok is értékesek számunkra, ezek fejlesztési irányokat mutatnak nekünk.  A szavazásból most kimaradt egymillió forint alatti projektekről – melyet saját hatáskörben valósítunk meg a https://obuda.hu/kozossegikoltsegvetes/megnezem/  oldalon tájékozódhatnak.

Köszönjük Önöknek, hogy együtt dolgozhattunk és kérjük Önöket, hogy jövőre ugyanilyen lelkesen és aktívan vegyenek részt a kezdeményezésben: gondolkodjunk és cselekedjünk közösen otthonunkért, Óbuda-Békásmegyerért!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság