A alábbiakban a Múlt-kor című történelmi portál írásával emlékezünk a XX. század magyar történelmének kiemelkedő gondolkodójára.
Demokrácia a börtönök árnyékában
1929-től a szegedi egyetem jogi karán tanult, itt került közeli kapcsolatba Erdei Ferenccel. 1933-34-ben Bécsben, 1934-35-ben Genfben tanult állami ösztöndíjjal. A királyi ítélőtáblán, majd a királyi törvényszéken joggyakornokoskodott, 1938 júniusában bírósági jegyző lett. 1938 novemberétől az Igazságügyminisztériumban dolgozott. 1937 októberében részt vett a Márciusi Front programnyilatkozatának szövegezésében. 1944 nyarán fogalmazta meg Békeajánlat-tervezetét.
A német megszállás alatt minisztériumi állását felhasználva Bibó menleveleket állított ki zsidó származású polgároknak. 1944. október 16-án a nyilasok letartóztatták. Néhány nap múlva kiszabadult, ezután illegalitásba vonult. 1945 februárjától Erdei Ferenc felkérésére hivatalt vállalt az Ideiglenes Nemzeti Kormány Belügyminisztériumában. 1945 márciusa és 1946 júliusa között a Belügyminisztérium közigazgatási osztályát vezette, Erdei Ferenccel együtt a megyerendszer reformján dolgozott. 1945. július és 1946. október között a Jogi Reformbizottság Nemzeti Parasztpárt által delegált képviselője volt. Részt vett a választójogi törvény (1945. évi VIII. tc.) és a november 4-i választás előkészítésében.
A választások utáni feszült belpolitikai helyzetet elemezve Bibó közzétette a Valóság 1945. októberi számában A magyar demokrácia válsága című, nagy vitát kiváltó cikkét. A hivatalos állásponttal szemben ellenezte a magyarországi németek kitelepítését. 1946. júliustól 1950-ig a szegedi egyetem tanára volt. 1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1946-1949 között a Kelet-Európai Tudományos Intézet (volt Teleki Pál Intézet) tanára, majd elnöke.
1950-től könyvtárosként dolgozott az Egyetemi Könyvtárban. 1956. október 30-én részt vett a Nemzeti Parasztpárt (november 1-jétől Petőfi Párt) újjászervezésében. November 2-án a párt Farkas Ferenccel együtt miniszternek jelölte az újjáalakuló Nagy Imre-kormányba, így november 3-án államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy Zoltánnal együtt tárgyalt az Országgyűlés épületét megszálló szovjet csapatokkal, s még aznap kiáltványt fogalmazott meg, mint a törvényes kormány egyetlen képviselője.
Az épületet csak november 6-án hagyta el, tisztsége alól Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke mentette fel november 12-én, a Nagy Imre-kormány menesztésével. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács Bibó tervezetét fogadta el tárgyalási alapnak. Bibó december elején K. P. S. Menon indiai nagykövettel tárgyalt, és átadta neki a Nyilatkozat Magyarország állami, társadalmi és gazdasági rendjének alapelveiről és a politikai kibontakozás útjáról címet viselő, Farkas Ferenccel, Varga Istvánnal, Féja Gézával és Tamási Áronnal közösen megfogalmazott nyilatkozatát. 1957. február és április között fogalmazta meg Magyarország és a világhelyzet című tanulmányát, melyet sikerült Londonba juttatnia, ahol az meg is jelent. 1957. május 23-án letartóztatták és 1958 augusztusában életfogytiglani börtönre ítélték. 1960. április 20. és november 24. között Márianosztrán tartották elkülönítésben a váci éhségsztrájkban való részvétele miatt.
Bibó – az ellenzék példaképe
Legfontosabb munkáit 1945-1948 között írta. A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmányában (1946) a térség hasonló sorsú államai, Lengyelország és Csehszlovákia történelmi katasztrófáit elemezte, velük összehasonlítva vizsgálta a magyar fejlődés ellentmondásait, a nyelvi nacionalizmust, a megkésettségből eredő torzulásokat, a hisztéria és hamis realizmus végleteit és a mindezt felfokozó nagyhatalmi döntéseket.
További jelentős írásai: A magyar demokrácia válsága (1945), A békeszerződés és magyar demokrácia és a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948). A jogelméletben a jogi kényszerrel, a legitimitással, a nemzetközi jog kérdéseivel, alkotmánytannal és az államhatalmi ágak elválasztásával, a társadalomelméletben az értékrendszerek, ideológiák, forradalmak, szabadság és erőszak problémakörével foglalkozott.
Az 1963. évi amnesztiával szabadult. Nyugdíjazásáig a KSH könyvtárában dolgozott. Nyugdíjas évei alatt munkáit rendezte, fordításokat vállalt, kisebb műveket publikált. 1976-ban Londonban jelentette meg a magyar hatóságok megkerülésével A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai című művét angol nyelven. 1979. május 10-én halt meg Budapesten. Az Óbudai temetőben rendezett temetésén Kenedi János és Illyés Gyula mondott gyászbeszédet; ez volt az ellenzék első nyílt fellépése.
A tisztelői által 1980-ban kezdeményezett Bibó-emlékkönyv először csak szamizdatban jelenhetett meg itthon 1984-ben, és az ellenzéki csoportok közös megmozdulásának jelképe lett. Összegyűjtött munkáit négy kötetben, Svájcban adták ki, míg Magyarországon válogatott tanulmányai jelentek meg. Az Bibó-emlékkönyv magyarországi kiadására a kelet-európai kommunista rendszerek 1989-ben bekövetkezett összeomlása után, 1991-ben került sor. Életműve, szellemisége azóta bekerült a köztudatba, elemzések, hivatkozások tárgya lett, és a 20. század egyik legnagyobb magyar demokratikus gondolkodójaként, politikai klasszikusként tartják számon.
