Közlemény a Szentlélek téri installációval kapcsolatban – azonnali válaszokat várunk a Hello Wood Zrt-től

Hírek
Közzétéve:

A tegnap esti órákban a Szentlélek téren lévő a Hello Wood Zrt. által készített kulturális témájú installáció egy része ledőlt. Tudomásunk szerint egy személyt megfigyelésre kórházba vitték, de onnan elbocsájtották.

A megmaradt és a ledőlt installációt a Hello Wood Zrt. kérésünkre elszállította.

Döbbenetesnek tartom, hogy ez az eset előfordulhatott, annál is inkább, mert e cég hosszú évek óta, már a korábbi városvezetésekkel együtt is nagy tapasztalatot szerzett a közterületi építési tevékenységek tervezésében és működtetésében.

A cég képviselője az átadás-átvételkor kijelentette, hogy a munkát „a munkavédelmi és tűzvédelmi előírásoknak, a vonatkozó szabványoknak, műszaki irányelveknek, üzemeltetői előírásoknak és az átadott tervdokumentációban foglaltaknak megfelelően végezte el. A tárgyi létesítésre vonatkozó jótállást és szavatosságot a kivitelező a szerződésben megfogalmazott feltételek szerint vállalja.”

Az ügy kapcsán haladéktalanul vizsgálatra utasítottam az Esernyős KFT. vezetőjét, és felszólítom a Hello Wood Zrt.-t, hogy haladéktalanul adjon választ arra, hogy fordulhatott elő az, hogy az általuk terveztett és készített installáció egy része ledőlt.  A vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy rongálás, vagy a Hello Wood Zrt. részéről hibás teljesítés áll-e az installáció egy részének ledőlése mögött.

Önkormányzatunk a vizsgálatba igazságügyi szakértőt is bevon és megteszi a szükséges jogi intézkedéseket a Hello Wood Zrt-vel szemben.

Dr. Kiss László
polgármester

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság