A jelenlegi 38 ezres faállomány is egyedülálló értéket képvisel Budapesten, de a kerület további közterein, valamint a hegyvidéken található két felhagyott művelésű bánya, illetve a Mocsárosdűlő területe is lehetőséget nyújt kiterjedt zöldfelület-fejlesztésre.
Óbuda-Békásmegyer legutóbbi testületi ülésén a képviselők zöld utat adtak Bús Balázs polgármester kezdeményezésének, amely többlépcsős stratégiai irányelvek mentén a városrész fa- és növényállományának növelését, megújítását célozza. A fastratégia megalapozásaként 2016-ban az önkormányzat szakértői csoportot megbízva elkészíttette a kerület fakataszterét.
A felmérés eredménye, hogy összesen 38877 fa és 44550 fahely van Óbuda-Békásmegyer közterületein, vagyis 5673 fahelyen nincsen élő fa, amelyet a kiszáradt fák, kivágást követően helyben maradt tuskók és burkolatban található favermek jeleznek. Kiszáradt fából 945, tuskóból 1833, üres fahelyből pedig 2895 van. A felmérést végző szakemberek 52 kiszáradt fát és 8 darab tuskót ítéltek életveszélyesnek.
Mindebből kiderül, hogy első lépésként az életveszélyes egyedek kivágását és azok pótlását szükséges elvégezni, amelyre már az I. negyedévben sor kerül, de az év hátralevő részében további 200, illetve a Mészkő utcai park közösségi tervezésének eredményeképpen plusz 65 új fa telepítése is megtörténik. Ez összesen 325 darab fát jelent 2017-ben.
A program stratégiai irányelveiben kiemelt szerepet kapnak a közösségi tervezések által megvalósuló faültetések, de a lakosságot és egyéb lehetséges közreműködőket is bevonva közösségi faültetési programot is indít a kerület vezetése.
A közösségi tervezések új fejezeteként a program során lehetőség lesz bárkinek becsatlakozni, fát adományozni, örökbe fogadni vagy éppen ültetni. Az óvodások, iskolások a program környezetvédelmi hátterét és jelentőségét edukációs anyagok segítségével ismerhetik meg.
A közösségi faültetésre szánt területek nagysága miatt, ezeken a területeken nagyobb intenzitású összefüggő zöldfelület, akár erdő is létesülhet, amelynek várható pozitív hatása egész Budapest lakossága számára kedvező lehet, de elsősorban az itt élők életminőségének javulását, környezeti megújulását szolgálhatja.
Az egyik ilyen fásításra szánt terület az önkormányzat koncepciója szerint a felhagyott művelésű Gölöncsér utca és Testvérhegyi lejtő által közrefogott 366 085 m2-es közpark. A volt bányaterület a 2024-es Olimpia egyik kiválasztott helyszíne, itt létesülne a hegyikerékpár pálya. A fásítás itt a versenyek megrendezéséhez szükséges tereprendezéssel együtt az Olimpia költségvetéséből valósulna meg.
A koncepciónak megfelelően a másik hasonló besorolású, fásításra alkalmas terület, a felhagyott művelésű Hidegkúti Nándor utca, Remetehegyi út, Máramaros út, Széphegy utca, Táborhegyi út által közrefogott 259 479 m2-es volt bányaterület. Jelenleg a környéken lakók sport-, rekreációs (séta, futás, kutyasétáltatás) tevékenységeiket végzik a területen, növényállománya azonban fejlesztésre szorul.
A zömmel Fővárosi Önkormányzati tulajdonban lévő, részben védelem alatt álló Mocsárosdűlő területe szintén részét képezi a III. kerületi zöldterület fejlesztési koncepciójának. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a 2017-ben a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetve elkészítteti a terület szabályozási tervét és kezdeményezi az érintett területen a beépítésre nem szánt zöldterületek kialakítását és egy új, városi közpark kialakítását, ahol nem csak a kerületben élők kapcsolódhatnának ki. A program részeként két tájépítész alkalmazásáról is döntöttek az óbudai képviselők.
A többlépcsős koncepció megvalósulása során Óbuda-Békásmegyer területe több ezer fával gyarapodhat.