Közösségi költségvetés 2020 – Döntsünk együtt: írja meg javaslatát, majd szavazzon a legjobbakra!

Hírek
Közzétéve:

Régi álma egy kerületi zöldjátszótér? Szívügye, hogy óvodásaink korszerű sportpályán mozoghassanak? Van javaslata arra, melyik kerületi közlekedési csomóponton kellene biztonságosabbá tenni a gyalogátkelőhelyeket vagy forgalomcsillapító megoldásokat keresni? Örülne, ha a gyerekek nekik szóló drogprevenciós és felvilágosító programokon vehetnének részt? Ezek csupán gondolatébresztő példák, gyűjtsenek ötleteket bátran és írják meg nekünk javaslataikat!

A kerületi közösségi költségvetés célja, hogy az itt élőket bevonjuk a döntésbe: mire fordítsuk a programban rendelkezésünkre álló 50.000.000 forintot? Ugyan a világjárvány következményei és a központi elvonások Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának pénzügyi lehetőségeit is érzékenyen érintik, mégsem szeretnénk lemondani arról, hogy a kerület lakói részt vegyenek a közös gondolkodásban és tervezésben.

Július 31-ig várjuk javaslataikat az erre a célra létrehozott honlapon, valamint az Óbuda újságban és a javaslatgyűjtő dobozok mellett található szavazólapokon. Írják meg és juttassák el nekünk ötleteiket, melyeket szakértő munkatársaink egyenként fognak megvizsgálni és értékelni.

Amennyiben a szavazólapot választják javaslataik beküldésére, kérjük, azt az erre a célra kijelölt gyűjtődobozokba dobják be. A javaslatgyűjtő dobozok megtalálhatók:

  • valamennyi III. kerületi óvodában,
  • az Óbudai Kulturális Központ intézményeiben,
  • a Szent Margit Rendelőintézet mindkét rendelőjében, valamint
  • az Önkormányzat ügyfélszolgálati irodáján.

Augusztus 10-től pedig a honlapon bemutatjuk a beérkezett, megvalósítható javaslatokat. Az önök szavazata fog arról dönteni, mely projektekben indulhat el a munka. Augusztus 24-ig várjuk voksaikat.

Az a célunk, hogy a kerület minden részében induljon városfejlesztő program, mely a helyi közösség igényeihez igazodik. Így arra biztatjuk az itt élőket, küldjék el javaslataikat, majd szavazzanak, melyek kapjanak zöld utat. Utóbbiakról augusztus 25-től számolunk be a közösségi költségvetés weboldalán.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság