Közösségi tervezés 2016-ban is!

Hírek
Közzétéve:

Ahogy arról már sokszor olvashattak az Óbuda újság Városfejlesztési mellékletében, 11 helyszínen sokszáz lakos vett részt a találkozókon, vagy mondta el véleményét szóban és írásban. Az így megszületett koncepciótervekből idén kiviteli tervek készülnek, aminek során ismét számítani fogunk majd a helyiek éleslátó észrevételeire.

2016-ban eközben újabb helyszíneken indulhatnak meg a tervezések. A környékbeliek kezdeményezésre tavasszal az Arató Emil téren kezdődik meg a közös munka, hogy a Pók utcai lakótelepen élő fiatalok számára egy funkciókban gazdag közösségi tér tervei születhessenek meg.közösen tervezünk eredméynkomm

Szintén lakossági megkeresés alapján veszi kezdetét egy új hegyvidéki játszótér tervezése. Táborhegy és Testvérhegy lakóinak ugyanis nincs olyan közösségi tere, ahol gyerekek és szülők szabadtéren gyűlhetnének össze, ezért helyszínjavaslataikkal megkeresték az önkormányzatot. Reméljük, hogy a közös munka eredményeként már az idei nyárra letehetjük az alapelemeit az új találkozási pontnak.
A Szent Margit Rendelőintézet sokat látogatott helyszíne a kerületi mindennapoknak. A rendelőintézet környezetét is szeretné megújítani az önkormányzat, mégpedig az itt dolgozók, itt gyógyulók és az itt lakók bevonásával. A közösségi tervezés az év első felében indul útnak.
Ősszel Békásmegyer nyugati, hegy felőli oldalán kerül sor a Jedrassik György utcánál található, sokat megélt, mára már kihasználatlanná vált tér újragondolására, és a tervek között szerepel a Víziorgona sétány közösségi tervezése is.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata számára már évek óta kiemelt fontosságú, hogy megvalósuljon a Heltai Jenő téri piac fejlesztése, hiszen ez a fontos kereskedelmi központ megérett a felújításra. A kormány támogatásának köszönhetően jelenleg már a projekt előkészítése zajlik, készül a kiviteli és a bontási terv. Amennyiben a kivitelezés teljes lebonyolításához szükséges anyagi forrásra sikerül támogatást szerezni, a jövő évben megkezdődhetnek a munkálatok.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság