2020-ban Óbuda-Békásmegyer az elsők között volt a fővárosban a Közösségi Költségvetés bevezetésében. Az azóta eltelt időszak fényesen igazolta: kerületünk lakói számára kiemelt fontossággal bír, hogy működtessék a „demokrácia kerekeit” és részt vegyenek az életük minőségét érintő kérdések feletti döntéshozatalban. A Közösségi Költségvetés révén ráadásul szomszédjaikkal, barátaikkal együtt tehetnek közvetlen környezetünk szépítéséért, még élhetőbbé tételéért.
A február 1. és április 1. között tartó javaslattételi szakaszban ennek megfelelően rengeteg érdekes, kreatív elképzelés futott be hozzánk, amelyeket szakembereink feldolgoztak és rendszereztek. A szavazólapra körzetenként 3-3 javaslat került, azok, amelyek a legnépszerűbbek és a megvalósítási szempontoknak leginkább megfelelőek voltak.
Most Önökön a sor. Szavazatukkal 150 millió forint sorsáról dönthetnek, körzetenként tehát 15 millió forintos fejlesztésre lesz lehetőség.
A szavazás menete
Szavazni május 1. és június 1. között van lehetőség, online, illetve papíralapon, az alábbiak szerint.
Online a „Szavazok” gombra kattintva. Kérjük, a klímavédelem jegyében lehetőleg ezt a megoldást válasszák.
Papíron a kerületszerte kihelyezett szavazóládákban:
Postai úton is várjuk szavazataikat:
Levélcím: Polgármesteri Hivatal, 1033 Budapest, Fő tér 3.
A borítékra, kérjük, írják rá: Közösségi Költségvetés 2025
A mi otthonunk, a mi döntésünk.