Kutyafuttatók újulnak meg kerületünkben – Biztonságosabbak és szebbek lesznek

Hírek
Közzétéve:

Ahogy Gáspár Zsófi, az egyesület elnöke írta: „Felmértük a futtatók állapotát, és egyelőre a legszükségesebb javításokat tudjuk kifizetni, de legalább ezek megoldódnak, és a jövőben a lehetőségeinkhez képest haladunk tovább. Köszönjük szépen Óbuda Békásmegyer Önkormányzatának a támogatást!

Egyelőre a Laktanya utcában a Duna felőli hátsó kapu szűnik meg és új kerítést kap azon az oldalon. Januárban tervezzük a másik bejárati oldal felújítását egy zsilipes bejárattal és még a tél beállta előtt szeretnék fűmagot elszórni.

A Városfal futtató két rövidebb oldali kerítése lesz kicserélve és a Duna felőli oldal kapja a szavazataitok alapján a zsilipes kaput. Füvesíteni is fogok itt újra ebben a hónapban.

A Zab futtatóban is a két rövidebb oldal kerítése lesz cserélve, és a Mömax felől kapja a zsilipes bejáratot. Itt is fogok füvesíteni.”

A munkálatok november 7-től 14-ig tartanak. Mindenkit arra kérnek, addig ne használja a futtatókat, mivel a nyitott oldalak miatt balesetveszélyesek lehetnek. Mindenhová kitették a képen látható tájékoztatót, amit a munka elvégzése után eltávolítanak.

Köszönjük együttműködő segítségüket! És köszönjük mindenkinek, aki a felújítás elindításában, megszervezésében részt vett, és munkájával hozzájárul, hogy Óbuda-Békásmegyer szebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen!  (A kutyáknak pedig a türelmet, természetesen.)

 

 

 

kutyafuttató, felújítás  

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság