„Legnagyobb álmom a rendelőintézet környezetének megújítása volt”

Hírek
Közzétéve:

– Mi foglalkoztatta leginkább a lakosokat az elmúlt időszakban?

– Az itt lakók gondolatai leginkább a Holdudvar felújítása körül forogtak. Kíváncsiak voltak az egy éven át tartó munka haladására, sokan építő javaslatokat tettek olyan dolgokra, melyek többségét még a munka közben javította is a kivitelező. Egyúttal sokak fejezik ki a véleményüket az Örlős Endre Programban is szereplő, Vörösvári úti járóbeteg-szakrendelő felújításával kapcsolatban is.

Mindenhol voltak fejlesztések

– Mely fejlesztésekre a legbüszkébb amelyek a  választókerületében történtek az elmúlt ciklusban?

– Vannak hivatások, ahol az ember soha nem érezheti úgy, hogy készen vagyunk, mégis sok dologra van okunk büszkének lenni az elmúlt évekből. Bús Balázs polgármester úr és csapata támogatásának köszönhetően a körzet minden pontján történtek fejlesztések az előző öt évben. Felújítottuk többek közt a Fehéregyházi utat, a Táborhegyen a Máramaros út kritikus szakaszát, megépült egy sokak által hiányolt járdaszakasz a Váradi utcában a Bécsi út felé, vagy említhetnénk a Hunor utca mentén felújított járdát is.

Lassan elmondhatjuk, hogy a körzet összes óvodája megújul, sőt köszönhetően annak, hogy egyre több gyermekes család választja otthonaként a kerületet, a növekvő igényhez igazodva 2016-ban teljesen újjáépítettük és újranyitottuk a Meseerdő Óvoda évekig használaton kívüli épületét.

Megújulhat a járóbeteg-szakrendelő, elkészült a Holdudvar Park

A legnagyobb álmom volt, ha mondhatom így, a körzet legjelentősebb fejlesztése, a rendelőintézet tágabb környezetének megújítása, amely a végéhez közeledik. Több ütemben újult meg az intézmény közvetlen környezete, mind az Ágoston utca felőli, mind a gyermekorvosi rendelő előtti tér és kisgyermekes játszótér, majd befejezésképpen a Holdudvar, melyre ex-Váradis diákként nagyon büszke vagyok. A 2015-ben tartott közösségi tervezéseken egy igen aktív közösség segítette a szakembereinket, és látva, hogy az elképzelések miként valósultak meg, nagy öröm, hogy a tervezésnek ezt a módját választottuk.

Újabb közösségi tér jöhet létre

– Milyen tervek, elképzelések vannak a kerületnek erre a részére vonatkozóan?

– Szerencsére több területre is vannak kész elképzeléseink, amelyek mellé az idei évben is indul újabb tervezés: ilyen a Hévízi út és Hunor utca kereszteződésének átalakítása, valamint a Perényi köz mentén hiányzó járda most induló megtervezése. Amint említettem, az Egészséges Budapest programnak köszönhetően a következő két évben befejeződik a rendelőintézet környezetének teljes megújulása is. Az elkészült tervek közül a legbüszkébb a Hunor és Raktár utca találkozásánál lévő Cella Trichora és környezetének terveire vagyok. Bús Balázs kezdeményezésére ott egyszerre hozunk majd létre egy közösségi teret a jelenleg romos ókeresztény kápolna méltó megidézésével. A környéken megoldjuk a gyalogosok közlekedési nehézségeit, és a jelenleg még ideálisnak nem mondható forgalmi rendet is átalakítjuk, terveink szerint. A közbiztonság színvonalának további emelése érdekében fontosnak tartom a térfigyelő kamera rendszer folyamatos bővítését is.

Sz. Cs.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek Aktuális ügyek
Közzétéve:

Óbudai Nyár – Színes programok egész nyárra

Hírek
Közzétéve:

Hazatért a Madonna Óbudára

Hírek
Közzétéve:

A gyermeknapi rendezvényre is kitelepül a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány