Lépcsőlift segíti a panelház lakóit

Hírek
Közzétéve:

DSC_9636

A beruházás költsége bruttó 4,2 millió forint volt, amelyhez az érintett két lakó és a közösség 2, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1, míg az OTP Bank Társasházi Pályázata 1,2 millió forinttal járult hozzá. A házban két mozgásában korlátozott személynek és az őket segítőknek okozott nap mint nap problémát a lépcsőn való közlekedés.

DSC_9670

„A ház közössége számára egyértelművé vált, mozgáskorlátozott lakótársaik életét mindenképpen könnyebbé kell tenniük, ennyivel ugyanis nemcsak az érintetteknek, de saját maguknak is tartoznak.”– mondta Bujdosó Géza a ház közös képviselője.

DSC_9667

Bús Balázs polgármester a következő gondolatokkal gratulált a lakóknak:

„Óbuda a gondoskodó város szlogenünk éppen azt hivatott kifejezni, hogy kiemelten törődünk a kerületi lakosok életminőségével és számos intézkedésünk ennek javítását célozza. Az önkormányzat nemrég elnyerte az Idősbarát Önkormányzat címet, közintézményeink akadálymentesítettek, és az Esélyegyenlőségi Koncepciónkban is nagy hangsúlyt fektettünk a mozgáskorlátozottak érdekét szolgáló fejlesztésekre, programokra. Mindezek mellett öröm látni, hogy egy nemes cél érdekében a lakók egységes erővel valósítanak meg hátrányos helyzetben lévő embertársaikat szolgáló beruházást.  Igazi bizonyítéka ez annak, hogy itt Óbudán közösséget építünk.”

DSC_9712DSC_9698

 

A III. kerületi háromemeletes társasház 1989-ben az utolsók között épült panelházak egyike. Lépcsőházát úgy tervezték, hogy oda technikailag nem megoldható utólag liftet építeni. Külső lifttorony építésére lenne csupán lehetőség, ám a ház falához épített alkalmatosság a mozgásukban korlátozott lakóknak nem jelentene érdemi segítséget, valamint lényegesen magasabb költségekkel járna kialakítása. Műszakilag sem indokolt egy lift beépítése, mert a felvonó csak a félemeleteken, az egyes lakószintek közé eső lépcsőfordulók pihenőinél tud megállni. Az érintetteknek így továbbra is problémát jelentene a lépcsőn való feljutás.  Egyedüli megoldásnak a korlátlift, vagy más néven a lépcsőlift beszerelése látszott. A két mozgásában korlátozott lakó a lakóközösséghez fordult ennek ötletével, ahol egyöntetű támogatás mellett döntés született a lépcsőlift kivitelezéséről.

A társasház az árajánlatok bekérése után a POLIZO Kft.- vel egyezett meg, amely az angol gyártmányú berendezést és beszerelését bruttó 4 millió forintért vállalta. (A közös költséget és annak mértékét a beruházás semmilyen módon nem befolyásolja.) Az átadás alkalmával a cég képviselője mutatta be a lift működését.

DSC_9716Az beruházás összköltségéből a két érintett lakó 1,8 millió forintot vállalt. Ehhez társult még 200.000 forint kiadás, amely a hő- és füstelvezetés megoldásának, konkrétan a legfelső szinten nyíló ablakok kialakításának és azok távműködtetésének költségei. A fennmaradó 2,2 millió forintot az OTP Bank Társasházi Pályázata és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata biztosította. A bank pályázatán az „Életminőség-javítás” kategóriában a lakóközösség 1,2 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert. Bujdosó Géza közös képviselő a hiányzó forrás előteremtése érdekében a III. kerületi polgármesterhez, Bús Balázshoz fordult, aki a Testület elé terjesztette a kérelmet. A képviselők döntése értelmében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1 millió forinttal támogatta a társasházi beruházást. A projektet a ház lakóinak önkéntes munkája tette teljessé, amelynek köszönhetően rámpa segíti az épületbe jutást.

DSC_9631

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság