Egy különleges lokálpatrióta, aki nélkül Óbuda nem lenne teljes: 75 éves lenne ma Esterházy Péter magyar író. Idén már kilenc éve, hogy nincs velünk, de művei örökké hatnak és máig hatással vannak a fiatalabb generációkra.
„Sosem érzékeltem igazán a felnőttségemet, aztán hirtelen hatvanöt lettem, de az öregkort se érzékelem. Ez generációs dolog vagy korszakfüggő, ez a bizonytalanság” – írta az idősödésről, ugyanakkor, mivel rengeteget dolgozott, íróként sajátos tapasztalatai voltak az idő múlásáról is. „Az idő nem folytonos. Nem folyik, nem is csordogál vagy zubog, hanem le-lecsap az emberre, mint egy vérszomjas antilop” – írta a rá jellemző dupla, olykor persze triplafenekű humorral.
Imádjuk Esterházy Péter „nyakatekertségeit és hókuszpókuszait”, amivel kritikusai igyekeztek leértékelni művei korszakformáló jelentőségét. Ahogy Nádas Péter mondta: kollégája nemzedékek számára adott „kész nyelvet” és egy izgalmas szókészlettel teli szövegfűzési opciót. Az irodalmi jelentőségén túl – amit nem lehet eléggé nagyra értékelni – nekünk, óbudaiaknak egy kicsit mégis több. Mert a mindennapjaink része volt mint jelenség, mint jelkép, mint egy nem hétköznapi hétköznapi ember. Egy óbudai.
Szóval nekünk, óbudaiaknak ő kell. Szőröstül kutyabőröstül. Ezért is döntött úgy Óbuda-Békásmegyer, hogy nem vár az államra, amely nem volt hajlandó Esterházy Péter lakóházát alkotóházzá formálni és megőrizni. Erre valahogy nem jutott közpénz. Nekik. Óbuda tehát ezt is megoldotta az állam helyett. Mint oly sok minden mást. Mert ez fontos. Nekünk.
Esterházy nekünk és a gyermekeinknek már tradíció lesz, mert nem hagyjuk elveszni az értékeit, mint a „dagály és fuszekli” hívei. Nekünk ott lesz mindig a fejünkben és a szívünkben, amíg újra találkozunk. Mondjuk a következő oldalon!
