Ma az aradi tizenhármakra és a szabadságharc hőseire emlékezünk

Aktuális
Közzétéve:

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc a 48-as európai forradalmi hullámban egyedüliként fordult sikeres katonai ellenállásba. Eredményességét bizonyítja, hogy a Habsburg-ház csak a cári Oroszország nagyarányú katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni.

A vereség után kegyetlen megtorlás vette kezdetét, melynek egyik jelentős lépéseként 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát és az akkori Pesten ugyanezen a napon Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt ma hős hazafiként tiszteljük, okkal. Pedig tanulságos a származásuk: négy magyar, négy német, két örmény, egy horvát, egy osztrák és egy szerb felmenőkkel büszkélkedő embert tisztelhetünk ezekben a csodálatos, igaz hazafiakban, akik minden ízükben magyarként cselekedtek. Ebben is példát mutattak az utókornak, hogy kit tekintsünk magyarnak: nem a hangzatos szavak, sokkal inkább a tettek bizonyítják, ki igaz magyar.

Megemlékezésünk részeként, kérjük tekintsék meg videófelvételünket. Ady Endre Október 6. című verse Karalyos Gábor színművész előadásában:

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság