Az ősszel elvégzendő szezonális munkák közé tartozik a lombseprés. Ahogy egyre erősebbé válik a levelek hullása, úgy okoz egyre több gondot a lehullott lomb eltakarítása. A közterület-felügyelet saját dolgozói állományával és a szerződött partnerek bevonásával folyamatosan tisztítja, sepri a kerület közterületeit, de nagy átfogó lombeltakarításnak eddig még nem érkezett el az ideje, hiszen a fagyos, szeles időjárás még váratott magára, aminek hatására a fák a maradék leveleiket is lehullajtják. Érdemes és legfőképpen költségtakarékosabb volt az idei elhúzódó meleg időjárás miatt tehát megvárniuk, míg a fák teljes lombozata lehullik.
November második felére már az előrejelzések is lehűlést jósolnak, így ma, azaz november 19-én meghatározott ütemterv szerint haladva elkezdődik a zöld felületek takarítása. Első körben a gyalogosok által frekventáltan használt területeken, elsősorban a járdák felülete kerül letakarításra, mert a reggeli nedves időben a lehullott levelek csúszóssá válnak, balesetveszélyt okozhatnak.
Jó tudni, hogy a zöldterületeke nem minden esetben távolítják el a lehullott faleveleket, hiszen az avar a természetben mintegy takaróként viselkedik, a növények gyökérzetét a természet a lehullott lombkoronával védi a hideg hónapokban. Ennek a védelmi feladatnak a támogatása érdekében maradnak olyan területek is, ahol a lehullott faleveleket otthagyják.