Ma van a Bölcsődék Napja – köszöntjük a bölcsődék munkatársait

Hírek
Közzétéve:

Az Óbudai Egyesített Bölcsődék tíz intézménye jelenleg, a vészhelyzetre tekintettel – a gyermekek, a családok és a munkatársak biztonsága érdekében – szünetelteti megszokott szolgáltatásait, és ügyeleti rendben fogadja azokat a kisdedeket, akiknek szülei maguk másként nem tudják megoldani a róluk való napközbeni gondoskodást. De a Bölcsődék Napján, ahogyan az esztendő minden egyes napján megbecsüléssel és bizalommal tekintünk az itt dolgozók hivatására. Hiszen gondjaikra a szülők a legdrágább kincsüket: gyermeküket bízzák És ezt a bölcsőde munkatársai is tudják, ahogy azt is, hogy magas színvonalú munkájukkal nemcsak a gyermekekről gondoskodnak, hanem azzal az egész családot támogatják. Hiszen csak az a szülő képes saját szakmájában helytállni és kiteljesedni, aki ez idő alatt jó kezekben, biztonságban tudhatja gyermekét. Azt sem tagadhatjuk el, hogy e munka talán bírja az őt megillető erkölcsi megbecsülést, de a méltó anyagi elismerését semmiképpen sem. Tehát aki hű marad szép, választott hivatásához, és nem hagyja el a bölcsődék világát, az olykor egy szerényebb élet elfogadását is választja ezzel.

Különlegesen bizonytalan napokat, heteket élünk, és ez a bizonytalanság a bölcsődék munkatársait is érinti, és nem csupán intézményeik bezárásával, hanem azokról a szép pillanatokról szintén le kellett mondaniuk egyelőre, melyet a következő évre beiratkozó gyermekekkel és családjaikkal való személyesen találkozás, ismerkedés nyújthat. Az itt dolgozók mégis kitartanak, ki a bölcsődei ügyletet vállalva, ki védőmaszkokat varrva, mindenki végzi a dolgát, a maga helyén. Köszönettel és hálával tartozunk valamennyiüknek!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Buda és Pest: kettő helyett háromból egy – Városegyesítés Óbudáról nézve

Hírek
Közzétéve:

Ma gyújtjuk meg a harmadik adventi gyertyát

Hírek
Közzétéve:

Jótékonysági hangverseny az Őrzők Alapítvány támogatására