Már az útburkolati jeleket festik – Augusztus 3-tól indul a fizetős parkolás Kaszásdűlőn

Hírek
Közzétéve:

Arról, hogy melyek a sorban következő, útburkolati jelek festésére váró utcák és útszakaszok, táblákat tesznek ki a munkálatok megkezdése előtt 48 órával. Így az itt élők értesülnek arról, melyik időpontban kell máshol parkolniuk autóikkal.

Augusztus 3-án indul az új parkolási rend, melyet a kaszásdűlőiek kezdeményeztek a területen egyre növekvő gépkocsiforgalom és az egyre nagyobb számú beparkoló autó miatt.

Bogdáni út – Hévízi út – Vörösvári út – Bécsi út – Fehéregyházi út – Kunigunda útja – Rádl árok – Huszti út – Kazal utca – Szentendrei út, valamint a Szentendrei út – Reményi Ede utca – Jégtörő utca – Ángel Sanz Briz út – Reichl Kálmán utca – Gázgyár utca által határolt területen lesz díjfizetős a parkolás.

Ahogyan a harmadik kerület többi részén, úgy itt szintén mentesség, illetve kedvezményes díjfizetés biztosított a helyben lakók, illetve az itt dolgozó közalkalmazottak számára.

„Az itt élőket kérjük, hogy parkolási engedélyeik kiváltását ne halasszák az utolsó pillanatra,” tanácsolja Patócs Petra, az Óbudai Parkolási Kft. ügyvezetője. – „Az ehhez szükséges kérelmeket elektronikusan vagy postai úton küldhetik el, és munkatársaink ügyfélszolgálatunkon (Vihar utca 17. szám alatt) várják azokat, akik személyesen szeretnének ügyet intézni. Honlapunkról www.obudaiparkolas.hu a szükséges nyomtatványokat letölthetik és ugyanitt a szükséges információkat megtalálják, valamint Call center szolgálatunk is hétköznapokon 8 és 18 óra között fogadja az ügyfelek hívását a +36 21 208 8002 helyi tarifával hívható telefonszámon.”

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság