Már csak 7 napig lehet szavazni a 2023-as Közösségi Költségvetés fejlesztéseire

Hírek Aktuális ügyek Aktuális Kiemelt hírek
Közzétéve:

Utolsó köréhez érkezett a Közösségi Költségvetés 2023-as évada. Május elseje óta folyamatosan érkeznek a szavazatok mind a tíz körzetben, de van még néhány nap, hogy az is beleszóljon az összesen 100 millió forintnyi fejlesztés sorsába, aki eddig még nem tette.

Amikor Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat – Budapesten az elsők között – három évvel ezelőtt útjára indította a Közösségi Költségvetés programját, sokan nem tudták, mihez kezdjenek a lehetőséggel. Korábban azt szoktuk meg, valahol máshol, valaki mások döntik el, hogy mi jó nekünk.

Azóta persze sok víz lefolyt már a Dunán, és mi is megbarátkoztunk a gondolattal, hogy van beleszólásunk a közvetlen környezetünk, a kerületünk fejlődésébe. Láthattuk, hogyan örvendeznek ovisaink egy új játszótérnek, érezhettük, mennyire pihentető megújult zöldterületeinken sétálni, megtapasztalhattuk, milyen jó szolgálatot tesz egészségünknek egy közösségi összefogás eredményeként kialakított sószoba.

A program népszerűségét ráadásul mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Közösségi Költségvetés során nem csupán a javaslatok száma növekszik évről évre, de a – papíralapon, illetve online leadott – szavazatok száma is folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.

Az elektronikus szavazás eddigi, előzetes eredményei alapján elmondható, hogy a legtöbb körzetben idén is kiélezett a verseny a javaslatok között, a kerület lakói tehát úgy érzik: van értelme a részvételnek, hiszen így együtt befolyásolhatjuk környezetünk alakulását.

Csatlakozzon Ön is, adja le szavazatát június 1-ig az Ön által leghasznosabbnak ítélt, legszimpatikusabb fejlesztésre!

A szavazás menete:

Szavazni május 1. és június 1. között van lehetőség.

A szavazataikat ebben az évben is leadhatják online és papíralapon is.

Online az obuda.hu/kozossegikoltsegvetes oldalon.

Papíron a kerületszerte kihelyezett szavazóládákban:

  • az Esernyős kávézóban,
  • Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatal portáján és ügyfélszolgálati irodájában,
  • az ÓSZSZI idősklubjaiban,
  • az óbudai óvodákban,
  • óbudai bölcsődékben.

Postai úton is várjuk szavazataikat:

Levélcím: Polgármesteri Hivatal, 1033 Budapest, Fő tér 3. A borítékra, kérjük, írják rá: Közösségi Költségvetés 2023.

Köszönjük, hogy idén is együtt döntünk arról, hol és hogyan legyen Óbuda-Békásmegyer szebb, élhetőbb, fenntarthatóbb.

A mi otthonunk, a mi döntésünk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság