Már több mint 300 nevező a teljesítménytúrán

Hírek
Közzétéve:

Az Óbudán szervezett teljesítménytúra évről-évre nagyobb tömegeket mozgat meg. A szervezők célja, hogy a rendezvény nemcsak egy szokványos teljesítménytúra lenne a sok közül, hanem szép időben, a természet nyújtotta élményekkel és gyönyörű tájakkal találkozhassanak a résztvevők.

2018. március 24-én, szombaton sem lesz ez másképp! A Budapesti Természetbarát Sportszövetséggel közösen szervezett Óbudai Tavaszköszöntő Teljesítménytúrán idén is 3 táv – egy hosszú (22 km) egy rövid (16,5 km) és egy családi táv (10 km) – közül lehet választani. A túra útvonala kizárólag jelzett turistautakon vezet, nem verseny, így bőven jut idő megcsodálni az ébredő erdőt. Minden táv teljesíthető egyénileg, és lehetőség van csatlakozni az óbudai Nordic Walking Klub gyaloglóihoz is. A túra a Budapest Kupa és a Tholt Albert Kupa része.

A résztvevői visszajelzések alapján idén először szervezik túránkat körtúraként! Rajt- és célállomás: Óbudai Szabadidőpark (1037 Budapest, Laborc u. 2.)
Rajtidő: 8.30-10.30 óra között

A túrán március 22-ig tartó online nevezést követően lehet részt venni és kizárólag a regisztrált résztvevőknek tudják biztosítani a célban a meleg levest és az egyedi kitűzőt. Nevezés: https://www.obudasport.hu/rendezvenyek/obudai-tavaszkoszonto-teljesitmenytura

A részvétel III. kerületieknek ingyenes, a nem kerületi 14 év felettiek 1000 forintos helyszíni térítés ellenében indulhatnak.

Még több információ az esemény facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/209589072944651/?active_tab=discussion

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság