Idén, történetében először elmaradt a Sziget Fesztivál. De kell egy hét együttlét. Ha másként nem, hát közösen emlékezve. Ehhez gyűjtött történeteket és fotókat az Óbudai Anziksz kulturális folyóirat csapata. S ebből egy nosztalgiázó, fényképes összeállítást közre is adnak.
Az egykori óbudai hajógyár színes története nélkül sem lenne, természetesen, teljes a körkép. Már csak azért sem, mert az 1991. évi bezárásáig a helyi és a magyarországi gazdasági élet megkerülhetetlen szereplője volt, s ma már ipartörténelmi legenda. Azt szintén megtudhatjuk a kötetből, hogy alapításakor római kori maradványok kerültek elő, ahogyan azt is, a maga korában kiemelkedő munkás-érdekképviselettel bírt.
Dohi Gabriella fotósorozata pedig a sziget kutyás mindennapjait hozza közel az anzikszolvasókhoz.
Tudjuk, a mögöttünk álló tavaszt és nyarat Óbuda kulturális intézményei is nehezen élték meg; beszámolókban és interjúkban bepillanthatunk a kulisszáik mögé. A színessé vált címlapon belül is találunk újdonságokat: ahhoz, hogy több generáció is magáénak érezze a folyóiratot, nemcsak meserovatot indított a szerkesztőgárda, hanem belekezdett egy folytatásos képregény közlésébe is.
Az Óbudai Anziksz nyári lapszámát online már olvashatják, szeptember 25-től pedig helyben lesz forgatható Óbuda kulturális intézményeiben.