Sikeresen lezárult az óbudai K-híd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás: a Budapest Közút Zrt. kihirdette a nyertes kivitelezőt. A tervek szerint még szeptemberben sor kerülhet a szerződéskötésre, így a kivitelezési munkálatok 2026 októberének közepén megkezdődhetnek.
A felújítás első ütemében, várhatóan 2027 júniusáig, a déli gyalogos járda és a kocsipálya újul meg. Ezt követően, 2027 szeptembere és decembere között az északi oldali járda felújítása, valamint a szükséges korrózióvédelmi munkák következnek.
A munkálatok ideje alatt a híd a közúti forgalom elől le lesz zárva, a gyalogosok számára azonban folyamatosan és zavartalanul biztosítják az átkelést az egyik oldali járdán.
A kivitelezés ütemezésénél a 2027-re, a Hajógyári-szigetre tervezett nagyobb rendezvényeket is figyelembe veszik. A júniusi Generali Gyerek Sziget és az augusztusi Sziget Fesztivál idején nem végeznek munkálatokat a hídon. Ezekben az időszakokban a kétoldali gyalogos- és a közúti forgalom is zavartalanul biztosított lesz.
Több mint hat évtized után újul meg a K-híd
Az 1957-ben átadott K-híd eredetileg ideiglenes vasúti szerkezetként épült, az elmúlt évtizedekben azonban a Hajógyári-sziget egyik fontos megközelítési útvonalává vált.
Az idő múlása a híd állapotán is nyomot hagyott, ezért a mostani felújítás elsődleges célja, hogy a szerkezet biztonságos és hosszú távon fenntartható módon működhessen tovább. A beruházás során ugyanakkor megőrzik a híd jelenlegi megjelenésbeli karakterét.
A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Közút 2024-ben elkészíttette a felújítás kiviteli terveit.
Korszerűbb és nagyobb teherbírású pálya
A beruházás nem változtatja meg a K-híd funkcióját vagy jellegzetes megjelenését, műszaki színvonala azonban jelentősen javul.
A felújítás egyik legfontosabb eleme a jelenleg rendkívül leromlott állapotú pályalemez teljes cseréje. Ennek eredményeként a kocsipálya szélessége a jelenlegi 2,8 méterről 3,5 méterre növekszik. Az új pályalemez egyúttal nagyobb teherbírású szerkezetet eredményez.
A rekonstrukció főbb elemei
A felújítás során többek között:
- kicserélik a közúti pálya és a kétoldali járdák pályalemezeit, így a kocsipálya szélessége 2,8 méterről 3,5 méterre nő; a gyalogjárdák szélessége nem változik;
- szükség szerint kijavítják a megmaradó acélszerkezeteket, köztük a K rácsozatot és a korlátokat, majd új korrózióvédelmi bevonattal látják el azokat;
- kijavítják a hídfők és környezetük beton- és rézsűhibáit;
- a gyalogosforgalom által gerjesztett rezgések csökkentése érdekében lengéscsillapítókat építenek be a szerkezetbe;
- megújítják a csatlakozó út- és járdaburkolatokat, a déli oldali járdán pedig akadálymentes rámpákat alakítanak ki.
Megújuló kapcsolat a Hajógyári-szigettel
A felújítást követően az óbudai K-híd megőrzi jellegzetes arculatát, miközben műszakilag korszerűbb, biztonságosabb és nagyobb teherbírású szerkezetként szolgálhatja tovább a Hajógyári-sziget megközelítését.
A beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a sziget a jövőben is biztonságosan és megbízhatóan legyen elérhető mind a gyalogosok, mind a közúti közlekedők számára.
A Budapest Közút ezúton is köszöni a közlekedők és a környéken élők türelmét és megértését a felújítás ideje alatt.
