Ungvári látogatása során Önkormányzatunk delegációja megkoszorúzta Petőfi Sándor szobrát, találkozott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével is, egyúttal kifejeztük kegyeletünket a háborúban elesett áldozatok előtt is.
Mint azt megírtuk, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat küldöttsége Ungvárra látogatott, hogy találkozzon a kárpátaljai település polgármesterével, egyben közösen írjon alá szándéknyilatkozatot testvérvárosi kapcsolatot létesítéséről. A delegációt vezető dr. Kiss László polgármestert Béres András és Burján Ferenc alpolgármesterek kísérték el.
Az út során a delegáció tagjai találkoztak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, Zubánics Lászlóval, aki magyar nemzetiségű tagja az Ukrajnai Nemzeti Kisebbségek Társadalmi Szervezetei Tanácsának is, egyben az Ungvári Nemzeti Egyetem docense. Zubánics László tájékoztatást adott a háborús kihívásokról, az ungvári magyarság, a kárpátaljai régió helyzetéről és egyben arról is, hogy a háború kitörése óta ezrek menekültek át a keleti országrészből Kárpátaljára.
Mint a találkozón elhangzott, a magyarság szempontjából is nagyon fontos a lokális közösségek közti jó kapcsolat. Amit az országaink vezetői elrontanak, azt nekünk nem kell cipelnünk, mi azt fel tudjuk oldani; hiszen mindig az ott élők szenvedik el a feszültségeket, rajtuk csattannak a konfliktusok, de ennek nem kell így lennie. Az Ungváron élő magyar közösségek miatt érdekeltek vagyunk mi is a jó kapcsolatokban, a felek mindebben egyetértettek.
Delegációink megkoszorúzta Petőfi Sándor költőfejedelmünk ungvári szobrát is; Petőfi Sándor 1847 nyarán, július 11-én járt Ungváron, ahol a Feketesas vendéglőben szállt meg, majd a következő napon Munkács és Beregszász felé folytatta útját. A nyolcszobás vendéglőt 1906-ban lebontották, egykor azon a helyen állt, ahol most a szobor.
Megrendítő perceket élt meg küldöttségünk a háborúban elesett áldozatok emlékhelyénél, ahol a hősöket zászlók jelképezik; az ő emlékük előtt is leróttuk kegyeletünket.