Megoldódik a zöldhulladék-begyűjtés a Pók utcai lakótelepen

Hírek
Közzétéve:

Március és november között hétfőnként szállítja el az FKF a zöldhulladékgyűjtő zsákokat a kerületből, így a Pók utcai lakótelepről is. Eddig azonban a Pók utca környékéről nagyon nehézkes volt az elszállítás, mert az FKF zöldhulladék-szállító teherautója a Pók utcai lakótelep kis utcáiba a szabályosan parkoló autók ellenére sem tudott behajtani.

Ezért többszöri egyeztetést követően zöldhulladék-lerakó pontokat jelölt ki az FKF. A kijelölt 11 gyűjtőpont a mellékelt térképen látható. A nyilakkal jelzett „zöld”útvonalon továbbra is teljes hosszában begyűjtésre kerül a szabályosan kirakott zöldhulladék.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy csak a gyűjtőpontokra kihelyezett zöldhulladékot szállítja el az FKF, a máshová elhelyezetteket nem!

A biológiailag lebomló zöldhulladékgyűjtő zsákok az FKF saját, II. kerületi ügyfélszolgálatán (Fő utca 47.), illetve a kerületi hulladékgyűjtő udvarban (Testvérhegyi út 10./A) 235 forintért vásárolhatók, de viszonteladó partnereknél is elérhetők (többek között Auchan, Spar, Obi, Praktiker áruházak, MOL töltőállomások).

Nagyon fontos, hogy a zsákba kizárólag zöldhulladék kerüljön! Amennyiben az FKF munkatársai a zöldhulladékos zsákokban háztartási hulladékot vagy egyéb nem odavaló anyagot találnak, a zsákot nem szállítják el.

A levágott zöldhulladék kötegelt kihelyezésére is lehetőség van. Kérjük, ehhez csak a maximum 10 cm átmérőjű faágakat helyezzék ki, hozzávetőlegesen egy méteresre darabolva és összekötve, mert az ennél vastagabb kötegeket az FKF nem szállítja el. Egy alkalommal ingatlanonként 3-4 köteg zöldhulladék helyezhető ki.

A lehullott falevelek, ágak összegyűjtésekor, illetve a fűnyíráskor is fontos, hogy odafigyeljünk a környezettudatosságra és a zöldhulladék-gyűjtést válasszuk! Ugyanis az így begyűjtésre kerülő zöldhulladék komposztálás után újra visszakerül a természetes körforgásba.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat tavasszal 3 ezer darab zöldhulladékgyűjtő zsákot osztott szét a kerületi közös képviselőknek és civil szervezeteknek. Idén ősszel várhatóan további 7 ezer darabra jelentkezhetnek majd az érintettek.

Köszönjük az itt lakóknak, a közös képviselőknek és a zöldterületet gondozóknak az együttműködést, a segítséget.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság