Megújul a nagy múltú Árpád Gimnázium

Hírek
Közzétéve:

arpad gimnazium felujitas_2Az NGM közleményében emlékeztet, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség országgyűlési képviselője januárban jelentette be Bús Balázs III. kerületi polgármesterrel, hogy a kormány tavaly év végi döntésének értelmében 1,6 milliárd forinttal támogatja a városrész fejlesztéseit.

A szaktárca közlése szerint ebből az összegből készülhet el a Váradi utca meghosszabbítása, és indulhat a III. Kerületi Torna és Vívó Egylet létesítményeinek megújítása is. A beruházások közül elsőként az Árpád Gimnázium nyílászáróinak cseréje valósul meg, az ablakbeépítési munkálatok július 26-án kezdődtek el. A korszerűsítési munka díja jelen állapot szerint 126,5 millió forintba kerül majd, a 95 milliós állami forrást az önkormányzat egészíti ki. (A rekonstrukció során felmerült, korábban nem tervezett feladatok további 15 millió forint körüli plusz forrást igényelnek az önkormányzattól.)

A beruházás eredményeképpen jóval olcsóbban lehet majd az épület üzemeltetni, a kivitelező cég ígérete szerint augusztus végére készülnek el a több száz ajtó és ablak cseréjével, így szeptemberben már a megújult iskolában kezdődhet az Árpád Gimnázium 115. tanéve. 

A gazdasági eredményeknek és a szigorú költségvetési politikának köszönhetően nyílt lehetőség arra tavaly év végén, hogy a magyar kormány jelentős, 18 milliárd forint többletforrással támogassa az önkormányzatok munkáját, a forrásból 135 magyarországi település fejlesztéseit segíti a kabinet, köztük az óbudai beruházásokat – fogalmazott közleményben a minisztérium.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Az erőszakmentesség világnapja

Hírek Aktuális ügyek Zöld iroda
Közzétéve:

Újra ágaprítási akciót hirdetünk

Hírek
Közzétéve:

Karbantartás miatt lezárják a Szépvölgyi úti HÉV-átjárót