Megújul Óbuda kapuja, a Szentlélek tér – Íme a látványtervek

Hírek
Közzétéve:

Önkormányzatunk 2020. augusztus végén pályázati felhívást tett közzé, hogy a lejáró szerződések helyébe új, a mai kor igényeinek megfelelő és a műemléki környezethez illő területhasználati szerződést kössön. Mindezt azért, hogy a mostani állapotot rendezze, a területet az itt naponta megforduló több tízezer ember számára élhetőbbé, szebbé és szolgáltatásaiban vonzóbbá tegye.

A pályázatok elbírálása megtörtént, a nyertes pályázóval, a Minőségi Óbudáért Konzorciummal a szerződéskötés utáni következő lépés a kiviteli tervek készítése. De látványterveken már meg tudjuk mutatni, hogyan is fog festeni a megújult Szentlélek tér.

Az I. ütemben a pályázat szerint helyet kap grilles reggeliző, kávézó és nemzeti dohánybolt, valamint nyilvános vécé, amely 7–23 óra között lesz nyitva. A tér közepére tervezett épület csak később, a fejlesztés tervezett II. ütemében készülhet el, három éven belül.

Hosszú távú célunk, hogy közösségi programoknak is otthont adjon Óbuda kapuja, például bringás reggeliknek. Mindezek mellett a Szentlélek tér állapotának megóvása és tisztán tartása is kiemelt, folyamatos figyelmet kap majd.

A terület-előkészítési munkálatok és a térrendezés részeként a bódék elbontása már megtörtént. Addig is, míg Óbuda kapuja méltó arculatot nyer, esztétikus és szolgáltatásokban bővelkedő találkozóhellyé válik, a felújítással járó átmeneti kellemetlenségek miatt türelmüket és megértésüket kérjük.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság