Megújult a Mókus Tagóvoda udvara

Hírek
Közzétéve:

Az önkormányzat által tavaly saját forrásból elindított felújítási programnak köszönhetően immár hét óvodába járó gyerekek és szüleik örülhetnek a korszerűbb, több játszási lehetőséget biztosító udvarnak. Az idei beruházások egyik helyszíne a több mint kétszáz gyermeket befogadó, jelenleg 9 csoporttal működő Óbudai Vackor Óvoda – Mókus Tagóvodája volt, ahol ezúttal a fedett teraszok előtti terek és a térkőburkolatok újultak meg.

A kivitelezést végző Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. munkatársai a korábbi, betonozott és aszfaltozott, mára balesetveszélyessé vált járdát felbontották, helyére térkőből, esztétikus kialakítású járófelületet készítettek. Az udvari kijáró ugyanilyen borítást kapott, így a kövezett felületek egységesek lettek. Az évek folyamán egyenletlenné vált gumiburkolatot felszedték és aládolgozással kiegyenlítették. A kör alakú virágágyások szegélye megújult, esztétikusabb látványt és könnyebb kezelhetőséget biztosítva.

Az udvarra a Mókuskaland Egyesület két új ivókutat vásárolt, melyek a felújítás alatt felszerelésre kerültek. Így a gyerekek azonnal olthatják szomjukat, nem kell a várakozniuk. A nyári nagy melegekben az óvodásoknak felfrissülést adó pancsoláshoz és zuhanyzáshoz a kivitelezés során egy kevert hőmérsékletet biztosító csap is készült. A homokozók szegélye is megújult, valamint a nyári árnyékolást biztosító napvitorlák új tartópillért kaptak. Az udvaron lévő mászókák egy része az udvarrendezés alatt új helyre kerültek, melyet újraszínezéssel vonzóvá és esztétikussá tettek.

A csaknem 2 hónapig tartó felújítás során a Mókus Tagóvoda udvara mintegy 600 m2 korszerű és biztonságos térkő burkolattal gazdagodott, a köztes részeken pedig 180 m3, termőföldet terítettek el, melyet még szeptemberben fűmaggal szórnak be.

„Az óvoda udvara a felújítás után sokkal esztétikusabb lett, a térkövezéssel a gyerekek biztonságosabb felületű bicikli és roller pályát kaptak. A fák körüli virágágyás szegélyeibe, a készülő magaságyásokba a gyermekekkel a Zöld Óvodai programunkat még magasabb szinten tudjuk megvalósítani.” – fogalmazott a fejlesztésekkel kapcsolatban Jagoschitzné Magócs Szilvia óvodavezető.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság