Megváltoztatná a dohányboltok felügyeletét Óbuda

Hírek
Közzétéve:

Kocsmákká változtatott dohányboltok – ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg tudósítások, miután az egyik televízió a békásmegyeri társasház panaszosait megszólaltatta. A kifogásokat a III. kerület vezetése is jogosnak találta, ezért a képviselő-testület november 30-ai ülésén Bús Balázs polgármester jelezte, a vonatkozó jogszabály-módosítására tesz javaslatot az illetékes szaktárcánál.

A polgármester szerint: „Elfogadhatatlan, hogy egyes nemzeti dohányboltok kocsmaként üzemelnek és a hatóságok tehetetlenek a szabályozatlanság miatt.”
Az előterjesztésből kiderül, hogy a törvényalkotó a kereskedelemről szóló törvényben kivette az önkormányzat jegyzőjének hatásköréből a nemzeti dohányboltok vonatkozásában a felügyeleti jogot. A lakosság pihenéshez való jogának érvényesítése érdekében az önkormányzat korábban sikerrel szabta meg az üzletek működési rendjét, így az éjszaka is nyitva tartó boltok este 22 óra után nem árusíthatnak szeszes italt, a társasházban nem lakás céljára szolgáló helyiségben történő szeszes ital árusításhoz pedig a társasház közgyűlésének hozzájárulását írta elő. Az intézkedés hatására az éjszakai hangoskodás, randalírozás jelentősen visszaszorult a kerületben.

A dohányboltok szeszesital-árusítása miatt azonban helyenként újra nem kívánatos, nyugalmat zavaró helyzet alakult ki, ezért az önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvényre hivatkozva felkérte a polgármestert, hogy kezdeményezze a kereskedelemről szóló vonatkozó jogszabályok módosítását.

Óbuda vezetése azt szeretné, ha a nyitva tartással és szeszes ital árusítással kapcsolatos szabályozás a nemzeti dohányboltokra is vonatkozna.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság