Az Európai Unió Kohéziós Alapjának társfinanszírozásában, az Új Széchényi Terv támogatásával megvalósuló felújítás a Krúdy Gyula Általános Iskolát, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát, a Szivárvány Óvodát, a Szél Bölcsődét, a Kiserdei Általános Iskolát, valamint a Pais Dezső Általános Iskolát és a Gyermekvilág Óvodát érinti, utóbbi kettőnél a közvilágítás energiatakarékos átalakítására is kiterjedve. Akárcsak az elmúlt évek két hasonló beruházásánál, melyek során a Kerék utcai iskola és az Arató Bölcsőde vált energiatakarékosabbá, az Önkormányzat ezúttal is a Környezet és Energia Operatív Program keretén belül nyújtott be sikeres pályázatot.
Az összesen közel egymilliárd forintba kerülő fejlesztésből a falak és tetőszerkezetek hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, illetve – számos helyszínen – a fűtési rendszerek korszerűsítése történhet meg. A mostani szerződéskötést a kivitelezők kiválasztása fogja követni, a munkálatokra pedig a tervek szerint jövő áprilistól kerülhet sor. A beruházásnak köszönhetően a jövő évi fűtési szezont már melegebb és környezetbarátabb épületekben várhatják a gyerekek és a pedagógusok.