Amikor belépünk az Árpád híd budai hídfőjénél található Szent Péter és Pál templomba, a tizenkét apostolt ábrázoló szobrok koszorúja a főoltárra irányítja figyelmünket, ahol a két főapostol egész alakos szobrát látjuk. Szent Péter kezében kulcs van, utalva Jézus szavaira. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Így ígérte meg neki a főhatalmat. Szent Pált pedig vértanúságának eszközével, karddal ábrázolja az egyház.

“Az ünnep öröme feladatokra is indít. Az egyházközség szeretné az előttünk álló évet ünnepi előkészítésre használni. Kérjük a templomba járó hívek mellett minden óbudai polgár segítségét, hiszen az emlékév közös ünnepe kifejezi összetartozásunkat, melyet ezer éve itt, Óbudán töretlenül gyakorlunk.”
A jubileumi évet megnyitó szentmise 2014. június 29-én, vasárnap, Péter-Pál ünnepén, 11 órakor a búcsúi nagymisén lesz. Fő celebráns dr. Szederkényi Károly óbudai prépost, az Albert Schweitzer nevét viselő ének- és zenekar Haydn Nelson miséjét énekli. A díszvendégek között Tarlós István főpolgármestert, aki megnyitja a jubileumi évet, és Bús Balázst, Óbuda polgármesterét is üdvözölhetjük.
Szeptembertől kezdve minden hónapban ismeretterjesztő és tájékoztató előadásokat tervez az egyházközség, Óbuda történelméről, lelkiségi és kulturális értékeiről, az ezer év alatt itt működő szerzetesrendek életéről, tevékenységéről. Tudományos igényű kiállítás nyílik az Óbudai Múzeumban, ennek kiegészítéseként a plébánia Péter-Pál házában is szeretnének kiállítást rendezni.
A templom Kiscelli kegyoltára utal arra a lelki kapcsolatra, amely az ausztriai jelentős kegyhellyel évszázadok óta fönnáll. Ezért ősszel Máriacellbe terveznek zarándokutat, jövőre pedig Rómába.
“A jubileumi évünk legjelentősebb ünnepe a 2015. évi templombúcsú lesz, az ünnepi mise fő celebránsa dr. Erdő Péter bíboros, prímás érsek lesz.
Remélem, hogy a millenniumi év rendezvényei plébániánk híveinek és minden óbudai polgárnak egyszerre jelentenek lelki élményt és szellemi gazdagodást” – mondta Tercsi Zoltán plébános.



