A világ nagyon színes, mi sokszor mégsem akarjuk látni az árnyalatokat. Miért ijesztő, hogy nem vagyunk mind egyformák?
Ha valami más, mint a megszokott, az bizonytalanságot, félelmet vált ki a társadalom tagjaiból. Ez így volt már a középkorban is, amikor a fertőző betegségek mindig valami kirívó dologgal hívták fel magukra a figyelmet, ezzel kommunikálva: “kerülj el!” Ugyanez a reflex kapcsol be fizikai vagy mentális betegségek, eltérő bőrszín, testalkat, anyagi lehetőségek megléte esetén, sőt, akkor is, ha nem tipikus fejlődésű gyerekekkel találkozunk, annak ellenére, hogy az SNI-nek nincsenek ilyen látványos fizikai jelei.
De mit is jelent az SNI pontosan? Tulajdonképpen ez a sajátos nevelési igény gyűjtőfogalom rövidítése. Amikor kimondjuk, azokra a gyerekekre gondolunk, akiknek viselkedése, magatartása, életvitele jelentős mértékben eltér tipikus módon fejlődő társaikétól, ezért egyéni bánásmódra, és bizonyos esetekben eltérő ellátásra van szükségük. Minden 14. gyerek érintett és abban, hogy ők biztonságban, boldogságban integrálódhassanak a társadalomba, mindannyiunknak közös felelőssége van. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye kimondja: minden gyereknek joga van a biztonsághoz, az oktatáshoz, az emberi kapcsolatokhoz, a méltóságteljes bánásmódhoz.
Ezzel együtt tudnunk kell: az SNI-s gyerekeknél sok minden nagyon máshogy működik. Mégis fontos, hogy az integrálható sajátos nevelési igényű gyerekek olyan környezetben lehessenek, amiben együtt tölthetik az időt tipikus fejlődésű társaikkal, hiszen ez nagyban hozzájárul későbbi beilleszkedésükhöz. Az SNI befogadó óvodák, iskolák biztosítják a megfelelő feltételeket az érintett gyerekek szakértői véleményben megfogalmazott jogainak érvényesítéséhez. (Ilyenek lehetnek pl. pedagógiai asszisztens bevonása, kevesebb feladat elvégzése, ingerek csökkentése, szóbeli vagy képes kommunikáció előnyben részesítése, pszichológus bevonása, segédeszköz használata, stb.)
A gyerek minket tükröz
Az óvodában a gyerekek még sokkal ösztönösebben viselkednek, elfogadóbbak, kevésbé jelenik meg közöttük az SNI-hez kapcsolódó kirekesztés, már csak azért is, mert ebben a korban még kevesebb a diagnosztizált eset. A tanulási nehézségekkel vagy fejlődési zavarokkal kapcsolatos ellenérzések, a – társadalmi szinten – ebből fakadó, kiközösítésre való hajlam, ami mondjuk az iskolai bullying alapja, ekkor még nem jelennek meg náluk. Ám sose feledjük: minden gyerek eltérő környezetből érkezik, ezért egész más tapasztalataik vannak fogyatékossággal élő társaikról. Előfordulhat, hogy nehezebben tudnak kapcsolódni velük, de ez nem a gyerekek hibája. Az ilyen helyzetek inkább az információk hiányából, esetleges negatív tapasztalatokból, vagy a korábban már leírt, automatizmusra épülő rossz mintákból származnak – és szakmai segítséggel legtöbbször megelőzhetőek vagy megoldhatóak.
Az elmélet persze szép dolog, de aki először szembesül a jelenséggel, az nem mindig tudja jól kezelni a helyzetet. Amikor valaki éppen a gyerekünket bántja, nem az az első gondolatunk, hogy mindenki érdekét szem előtt tartva felmérjük, mi állhat a háttérben. Csakhogy egy óvodás korú gyermek már lesi minden reakciónkat, legyünk akár a szülei, akár a pedagógusai. Ha félünk a kutyáktól, és elmegyünk egy ugató négylábú mellett, tudat alatti reakcióinkból fakadóan, erősebben szorítjuk gyerekünk kezét, ezért ő is hamar megtanulja, hogy a kutyák ijesztőek. Ugyanígy a félelem, a szorongás, az undor, a harag megjelenését is rögtön felismerik a gyerekek, és azt gondolják, adott helyzetben ez a megfelelő reakció. Ezért is nagyon fontos, hogy gyerekünk elfogadást, megértést lásson tőlünk: ebből tanulja meg, hogy ő is empatikusan álljon a társaihoz.
Sokat tehetünk azzal, ha beszélgetünk a különbözőségeinkről a gyerekekkel. Ha az ovisok kérdeznek otthon társuk számukra furcsa viselkedéséről („Laci miért kiabál?”), akkor nem kell diagnózisokkal dobálózni, inkább mondjuk: „Lehet, hogy most nehéz neki elmondani, mit érez, ezért kiabálással próbálja megmutatni.” Aztán megkérdezhetjük: „Szerinted hogyan tudnánk neki segíteni?” Érdemes elmondanunk azt is, hogy ez nem betegség, nem lehet elkapni, hanem egy állapot, amivel társának együtt kell élnie. Ez a tudás segít, hogy könnyebben merjenek kapcsolódni. Nem tudunk mindig tökéletesen reagálni, de törekedjünk rá, hogy megértőek legyünk és tisztelettel beszéljünk másokról, hiszen ez vezet a jó megoldás felé.
Szükséges az empátia
Gyakran előfordul sajnos, hogy maguk az érintett szülők sem szeretnék, ha gyermekük megkapná a Pedagógiai Szakszolgálat által kiállított diagnózist, mert attól tartanak, ez megbélyegezné őt. Ráadásul sokan azt hiszik, ha gyermekük SNI-s, az őket minősíti, ők csináltak valamit rosszul. Pedig ez nem így van! Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy az eltérő nevelési igényű gyerekek kapjanak írásos szakvéleményt, mert ennek hiányában nem részesülhetnek megfelelő ellátásban, és ez a későbbiekben sokkal súlyosabb problémákhoz vezethet. Másfelől nézve: minél kisebb korban kezdődik meg a fejlesztés, annál könnyebb lesz később a beilleszkedés és a tanulás is.
Ha egy gyerek tanulási nehézségekkel küzd, akkor nagyon sok rárakódó probléma jelentkezhet, leginkább abban az esetben, ha nem kapja meg a megfelelő ellátást. Gyakori eset a szorongás, ami azért alakul ki, mert a gyermek azt érzi, nem tud úgy teljesíteni a feladatokban, mint a többiek. Amikor valaki nem érti meg a saját viselkedését, a vele történő eseményeket, az könnyen beilleszkedési nehézségekhez vezethet, és az agresszív viselkedés is megjelenhet, hiszen az érintett gyerekek sokszor dühösek magukra, a világra, mikor felismerik, hogy ők “másmilyenek” – emiatt frusztrációjuk mások vagy önmaguk ellen fordulhat.
Minden gyerek különböző hátizsákkal érkezik az óvodába, fontos, hogy figyeljünk arra, hogy empátiával forduljunk feléjük, ezáltal mindegyikük biztonságban érezhesse magát, kapcsolódni tudjon és érzelmei megértésre találjanak. Mindegyikükben ott van a lehetőség, hogy csodás dolgokat vigyenek véghez és a társadalom boldog tagjai lehessenek. Felelős felnőttként rengeteget számítanak a szavaink és a tetteink. Tegyünk minden érintett és nem érintett gyerek hátizsákjába egy kicsi támogatást, törődést és szeretetet, és máris könnyebbnek érződik a cipelés a mindennapokban.
László Andrea, okleveles pszichológus, sport-szakpszichológus, a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programjának szakmai munkatársa
A fenti cikk megegyezik az Óbuda Újság XXXII. évfolyam, 17. számában megjelent írással.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.
