Mit értünk csendháborítás alatt, és mikor tehetünk ez ügyben feljelentést?

Hírek
Közzétéve:

A társadalmi együttélés legfőbb szabályait a Szabálysértési törvényben találjuk, illetve törvényi felhatalmazás alapján Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelettel kiegészítve védi kerületünk lakosságát.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 195. § (1) bekezdése értelmében: „Aki lakott területen, az ott levő épületben, vagy az ahhoz tartozó telken, tömegközlekedési eszközön, továbbá természeti és védett természeti területen indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát, illetve a természeti vagy a védett természeti értéket zavarja, szabálysértést követ el.”

A rendelkezés megsértőivel szemben a közterület-felügyelő is jogosult helyszíni bírságot kiszabni.

Mivel a törvényi előírásban nem szerepel időkorlát, így a csendháborítás a nap bármely szakában megvalósítható, amennyiben valaki indokolatlanul olyan zajt okoz, ami mások nyugalmát zavarja.

Mint fentebb említettük az önkormányzat a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletében a zajvédelmi szabályok megsértéséről speciális rendelkezéseket határozott meg. Eszerint „Aki kertépítéssel és zöldfelület-fenntartással kapcsolatos zajt keltő tevékenységet (különösen belső égésű motoros fűnyírás vagy fakivágás, kerti traktor működtetése)

a) munkanapokon és szombaton 20.00 óra és 08.00 óra

b) vasárnap és ünnepnapokon 00.00–24.00 óra közötti időszakban végez, helyi szabályszegést követ el.”

Ezeket az előírásokat nem kell alkalmazni a közszolgáltatással összefüggő tevékenységekre.

Általánosságban elmondható, hogy aki a rendeletben foglalt szabályokat megszegi, helyi szabályszegést követ el, emiatt a közterület-felügyelők figyelmeztetést alkalmazhatnak vagy helyszíni bírságot szabhatnak ki.

Ha a szomszédunk hangoskodása nem csupán egy kivételes okból fordul elő (születésnapi ünnepség vagy lakásfelújítás), hanem rendszeressé vált tevékenység, érdemes először személyes kommunikációval próbálkoznunk, az ugyanis sokat megoldhat. Ha a személyes felszólítással nem jártunk sikerrel, akkor hívjuk a Közterület-felügyeletet (tel.: +36 1 453 26 18) vagy extrém csendháborítás esetén, illetve abban az esetben, ha a cselekményt magánterületen követik el, a rendőrséget a 112-es hívószámon.

Legyünk tekintettel egymásra, és tartsuk be a szabályokat!

Köszönjük.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság