„Mozizz velünk!” – fiatalok filmklubja

Hírek
Közzétéve:

A kerületi Átrium Eurocenter Mozi közreműködésének köszönhetően az önkormányzat havonta 1 alkalommal 150 középiskolás diáknak biztosít ingyen belépést a filmklub vetítéseire.

A programsorozat keretében a fiatalok olyan alkotásokból válogatnak, melyek fontos és időszerű társadalmi kérdéseket, fiatalokat érintő problémákat járnak körül, mint például a kirekesztés, kiközösítés, a tolerancia, a különböző kultúrák együttélése, konfliktusok, szociális helyzetből adódó problémák, szülő-gyerek kapcsolat, függőségek, stb.

A filmvetítéseket a film témáját feldolgozó beszélgetések követik, ahol maguk a diákok tehetik fel kérdéseiket a meghívott vendégeknek, akár a film rendezőjének, akár az adott témában jártas szakembernek.

Az ifjúsági önkormányzat tagjainak ötletéből született filmklub célja egyrészt a közösségformálás, másrészt alternatívát kínálni a fiataloknak a szabadidő hasznos, kulturált eltöltésére; tartalmas beszélgetéseken keresztül a kamaszok problémáinak feltárása; a problémák több szemszögből való megvilágítása; megoldások keresés, a fiatalokkal közösen, őket bevonva, együttgondolkodás fontos társadalmi kérdésekről.

A 2017. január 18-án, az első vetítés alkalmával Till Attila: „Tiszta szívvel” című filmjét tekinthették meg az óbudai diákok. A vetítést követően az ifjúsági önkormányzat egy beszélgetésre várta a fiatalokat Tillával és a film főszereplőjével, Fenyvesi Zoltánnal.

A film nem kizárólag a kiszolgáltatottság kérdéskörét járja körbe a mozgássérültek szemszögéből, de a háttérben családi konfliktusok, megszakadt, megromlott apa-fiú kapcsolat áll. A beszélgetés során ezekhez a témákhoz kapcsolódó kérdéseket jártak körbe a fiatalok: hogyan lehet teljes életet élni sérültként, kell-e és ha igen, hogyan lehet megbocsátani egy szülőnek, ha elhagyja a gyerekét, mi jelenthet igazi segítséget egy sérült embernek, hogy elfogadja a társadalom.

Az ifjúsági önkormányzat a jövőben is hasonló elgondolkodtató filmekre és tartalmas beszélgetésekre várja az óbudai középiskolásokat a filmklub keretében.

Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata programjairól ITT értesülhet minden érdeklődő.

Legközelebbi programjuk  a “Hangolódj rá” -Óbuda-Békásmegyer fiatal tehetségeinek koncertje február 6-án az Óbudai Társaskörben kerül megrendezésre.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság