Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény az önkormányzat támogatásával immár 21. alkalommal rendezte meg a nagy érdeklődésre számot tartó fesztivált, amelyre idén is 6 kategóriában (vers, próza, tánc, ének, hangszeres zene, színpadi produkció) több mint 70 
A művészeket és a megjelent vendégeket Müller Istvánné intézményvezető, mint a rendezvény háziasszonya köszöntötte. Majd Kelemen Viktória alpolgármester asszony megnyitotta a fesztivált. Mindkét nap végén szakértői zsűri értékelte a produkciókat. A zsűri tagjai voltak: Budai Ilona, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett népdalénekes, Kökény Julianna, a Békásmegyeri Közösségi Ház nyugalmazott igazgatója és Kovács Szilárd színművész. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a társintézmények vezetői, valamint az önkormányzat több munkatársa is.
Idén is sokszínű, tartalmas produkciók szórakoztatták a közönséget: a versmondók a magyar költészet szebbnél szebb műveit adták elő, a színjátszók hol a meghatottság, hol a nevetés miatt csaltak könnyeket a nézők szemébe, az énekesek és a kórusok gyönyörű dalokkal, musical részletekkel arattak hatalmas sikert, de szemet gyönyörködtető táncprodukciókban sem volt hiány.
KÉZMŰVES FESZTIVÁL A KERÜLETI NYUGDÍJAS EMBEREK ALKOTÁSAIBÓL
Azok a nyugdíjas emberek pedig, akik nem színpadi produkcióikkal, hanem alkotásaikkal kívánták megmutatni tehetségüket, a Kiskorona Galériában Kézműves Kiállításra nevezhettek be. 114 kerületi nyugdíjas hozta el, több mint 300 alkotását. A kiállítási tárgyak között megtalálhatók voltak festmények, kerámiák, gobelinek, és számos más technikával készült alkotás is.










