Nagy érdeklődés mellett zajlott az idei jelzőrendszeri szakmai nap

Hírek
Közzétéve:

Idén az Esernyős rendezvényterme adott otthont a szokásos éves jelzőrendszeri találkozónak.

Definíciója szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer a gyermekjóléti szolgálatok által, a hatóságokkal és az egészségügyi, valamint oktatási intézményekkel közösen működtetett együttműködési rendszer.

Az összefogás célja a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése. Aki figyelemmel kíséri az elmúlt évek történéseit, az tudhatja: a gyermekvédelem területén egyre újabb kihívásokkal szembesülnek a szakemberek, s bizony a munka elvégzésének feltételei messze vannak az ideálistól. Éppen ezért fontos, hogy a jelzőrendszer tagjai a mindennapi együttműködésen túl időről időre összegyűljenek és megosszák egymással aktuális tapasztalataikat.

Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ szervezésében megvalósult jelzőrendszeri szakmai napon idén még a szokásosnál is többen vettek részt, a zsúfolt sorokra pillantva az ember óhatatlanul is arra gondolt: bár tengernyi a tennivaló, de reményt keltő, hogy ilyen sok szakember érzi nem csupán munkajogi, de emberi kötelességének is a gyermekvédelemben való aktív részvételt. A program ennek megfelelően igen színesre sikerült. A köszöntők után Hajnal Attila, az ÓCSTGYVK vezető-helyettese a jelzőrendszeri kérdőív eredményeire támaszkodva, azokra reflektálva mutatta be a kerületi gyermekvédelem gyakorlati működését. Ezt követően a jelenlévők megismerkedhettek a Gyermekek Átmeneti Otthonának mindennapjaival, jogász segítségével áttekinthették az aktuális jogszabályi változásokat, és bemutatkozott az Országos Kríziskezelő Hálózat is.

Az eseménydús délelőtt után a résztvevők azzal a szilárd hittel térhettek vissza mindennapi munkájukhoz, hogy a harmadik kerületben erős az együttműködés a jelzőrendszeri tagok között, és összefogva még rengeteget tehetnek azért, hogy a világ biztonságosabb hely legyen a gyerekek számára.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság