De mi lesz, ha ezután mindig ilyeneket várnak majd az olvasók?
Most aztán igazán nem lehet okuk panaszra azoknak sem, akik eddig esetleg azt kérték számon az Anziksz szerkesztőitől, hogy többnyire sötét tónusú képzőművészeti alkotások szerepelnek a címlapon, amelyek a belső színessége ellenére a magazin külsejét komorrá teszik. Gyémánt László Marozsán Erikáról festett portréjával a címlapon nem érheti ez a vád őket, a folyóirat garantáltan hamar elfogy majd az óbudai kulturális intézmények polcairól és asztalairól, függetlenül ezúttal a belső tartalom értékeitől.
Hogy miért pont ez az alkotás? Harmincegy éve nyitotta meg kapuit a San Marco utcában az Óbudai Festőiskola, amely működésének nyolc éve alatt nagy tehetségű fiatal képzőművészek sajátították el itt a szakma fogásait. Az iskolát annak idején Gyémánt László hozta létre, akinek Ardey Edinával közös interjúja az Óbudai Festőiskola történetéről szól.
A lapindító jegyzetet ebben a számban Fráter Zoltán írta, valamint ő válaszol a lapvégi állandó kérdésekre is. A tanárral, lapszerkesztővel, színpadi szerzővel készített interjú pedig Fráter Zoltán egyéb tevékenységeit is megmutatja, többek között több évtizedes kapcsolatát az Óbudai Társaskörrel, amelynek immár házi szerzőjévé vált. Ugyancsak az Óbudai Társaskör a főszereplője a zenei, vagy nevezzük így, klasszikus zenei rovatnak, hiszen az intézmény legújabb büszkeségéről, egy Steinway hangversenyzongoráról szól az írás, amelyben Mácsai János zenetörténész beszél a hangszer felújításának munkafolyamatairól, az új hangszer nyújtotta zenei lehetőségekről.
A lapszám egyik legizgalmasabb írása a Kerényi Gráciáról szóló visszaemlékezés egykori tanítványa és barátja, Csisztay Gizella tollából. Kerényi Grácia író, költő és műfordító a huszadik századi lengyel-magyar kapcsolatok legnagyobb alakja volt, aki az óbudai Fő téren lakott. „A Gestapo börtönéből, ahol együtt ült Karády Katalinnal, Bécsbe, majd Auschwitzba szállították. Apja ekkor már Svájcba emigrált második feleségével, s amikor megtudta, hogy lánya koncentrációs táborba került, fellármázta a fél világot. Kapcsolata volt Altheim német, náci érzelmű ókortudóssal – az ő közreműködése nyomán Auschwitzból Ravensbrückbe szállították Gráciát, ahonnan 11 hónapos fogság után szabadult. A táborban lengyel fogolytársnőitől, a lengyel Bibliából megtanult lengyelül, és élete ettől fogva elválaszthatatlan lett a lengyelségtől.”
Nem hiányozhatnak ebből az Anziksz-számból sem az óbudai kulturális intézményekről szóló írások. Gyimesi László Krúdy alakját és az ő nevét viselő Irodalmi Kör elmúlt harmincöt évét eleveníti fel, míg Tenk Dóra ugyancsak személyes hangvétellel írja meg a San Marco Galéria történetét és félmúltját, kitekintve már kicsit a jövőre is. Szántó András írása pedig egy valaha volt intézményről, az Óbudai Kisfaludy Színházról és egykori társulata előadásában színre vitt zenés darabról szól, melyet Rigó Jancsi életútja ihletett.
Óbudai zsidó intézmények és személyiségek merülnek fel a múltból Cseh Viktor kultúrtörténésszel, az óbudai zsidó séta vezetőjével folytatott beszélgetésből, melynek szerzője Dohi Gabi. A zsinagógán túl szó esik benne számos más óbudai zsidó emlékről, színes történetekről, az egymást követő rabbik személyes sorsáról.
Orosz Diána jóvoltából olvashatunk az Óbudai Múzeum novemberben megnyílt, Fikciótól a valóságig című időszaki kiállításáról, amely metszeteken, térképeken és vedutákon (városlátképeken) keresztül mutatja be a város történetét1600-tól 1873-ig. Zsidi Paula az ókori Aquincum Mithras-hívőinek és szentélyeinek titkát kutatja, s a kultusz jellemző tárgyi emlékeiről is láthatunk képeket az Anzikszban.
A Csillaghegyi Közösségi Ház kerámia műhelyének állandóan változó alkotói közösségét és vezetőjét, Szemlér Magdolnát mutatja be egy interjú, valamint az Óbudai Csillagház csodáit egy további írás, majd az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesületének székhelye, a Táborhegyi Népház történetéről, a jelenéről és programjairól egy harmadik.
A magyar animáció nagy mestereiről, a kézzel kiszínezett régi szép időkről beszélgetett Ternovszky Béla rajzfilmrendezővel Kabai József. Péntek Orsolya pedig Hamvas Béla születésének százhuszadik évfordulója alkalmából eleveníti fel az író életművét, a magyar irodalomban elfoglalt helyét, vagy inkább tértől, időtől, kultúrától való kötetlenségét, semlegességét. Féja Endre pedig az ötvenöt éve elhunyt, méltatlanul feledésbe merülő Remenyik Zsigmond munkásságát, azon belül is egyik öregkorára jellemző elbeszélését, az Őszi séták című novellát elemzi.
Zeke Gyula ismét odaállt egy óbudai épület elé, mellé, de legalábbis egy negyvenes években épült ház és formás zászlórúdja ürügyén feleleveníti a gyerekkor „boldog” csokoládé fagyijait, mint ahogy Gyimesi László a Faház nevezetű vendéglátóipari egység mellé állt (ült) oda, és soha el nem készülő regénye újabb fejezetében ezúttal mintha maga körül mozgatná szokásos szereplőit, Burmát, Guttentagot, Tanárurat, Pofapénzt, Balogh Tamást és a többieket. A szépirodalmat még Györei Zsolt elbeszélése és Simonfalvi Anita könyvajánlója képviseli.
Ebben a számban a szokásosnál is erősebb a sportrovat, amelyben Kemény Vagyim sakktörténelmi kalandozása és Hajlik Gábor bridzstechnikai ötletei mellett az Omszki-tavon megrendezett regattáról, az óbudai jégkorong sportról és a téli pilisi túralehetőségekről is olvashatunk. Az utolsó falatok egyikeként pedig egy óbudai indiai étteremmel, annak vezetőjével ismerkedhetünk meg.
Az Anziksz téli száma is ingyenesen elvihető a kerület kulturális intézményeiből.
Bodzay Zoltán
