Nárcisz Futás Óbudán

Hírek
Közzétéve:

„Sokszor beszélünk arról, hogy ’Közösséget építünk’. A közösség számomra azokról is szól, akik magatehetetlenek, betegek, és elesettek. Feléjük felelősséget kell viselnünk, és azt hiszem, hogy Óbuda mindig is kiemelkedő volt abban, hogy egy nagyon szolidáris közösség, és a rászorulókért mindig is felelősséget viseltünk.” – mondta Bús Balázs, Óbuda Békásmegyer polgármestere, mielőtt a nevezők bemelegítettek és felálltak a célhoz.

„Mivel nagyhét van és hamarosan itt a húsvét, Pilinszky János Harmadnapon című versének utolsó sora jut eszembe: Et resurrexit tertia die, azaz: „És harmadnapon feltámadott”. Ez a pár sor magába foglalja a reményt, és magában foglalja azt a boldogságot, amely a húsvét utáni feltámadásban is benne van.”

A Magyar Hospice Alapítvány 2010-ben rendezte meg az első Nárcisz Futást. Minden év áprilisában, a sárga nárciszok virágzásakor a programban részt vevő pedagógiai intézmények tanulói futással ünneplik a telet legyőző tavasz első hírnökeit, a reményt hozó, életet szimbolizáló virágok megjelenését. A csatalakozó intézmények köre nagyon sokszínű. Idén többek között csatlakoztak a futókhoz Óbuda-Békásmegyer Köztereület-felügyelete, az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. munkatársai, valamint eljöttek az Ágoston Művészeti Óvoda Kastély Tagóvoda, az Óbudai Vackor Óvoda Mókus Tagóvoda, az Óbudai Hétpettyes Óvoda ovisai, óvónői, óvodavezetői és az Árpád Gimnázium tanulói.

Köszönjük a részvételt!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság