Négy generáció egy asztalnál

Hírek
Közzétéve:

Bús Balázs polgármester virággal és Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével köszöntötte Irén nénit otthonában.

Szücs Pálné Irénke néni 1917. március 1-jén Kispesten született, ott nőtt fel, öten voltak testvérek. Polgári iskolát végzett, ezután 1940-ben férjhez ment Szücs Pál faszobrászművészhez, friss házasként költöztek a Wekerle-telepre.

Lányuk 1942-ben született. Néhány évvel később élelmiszerüzletet nyitottak a környéken. Irénke néni vezette a boltot, a férje beszerzéssel foglalkozott, emellett hobbijának élt és szép fafaragásokat készített a család és az ismerősök örömére. Az 1950-es években a boltot államosították.

Irénke néni otthon nevelte a kislányát – időszakosan közértben eladóként dolgozott –, férje a Faszobrász Szövetkezetnél helyezkedett el.

1974-ben a család Óbudára költözött a Kiskorona utcába, egy tágasabb, szép lakásba. Irénke néni azóta is itt él, utolsó munkahelye is a kerületben volt. A Szent Margit Kórházban dolgozott ruhatárosként.

Nagy örömmel fogadta unokája születését, akinek nevelésében-gondozásában aktívan részt vett, ezzel is könnyítve lánya és veje szülői terhein.

Sajnos közel 15 éve, hogy egyedül él, mert 63 boldog házasságban töltött év után, 2003-ban szeretett férje elhunyt.

Jelenleg napjai csendesen telnek, a közelben lakó lánya gondoskodik róla, aki szinte az egész napot édesanyja mellett tölti.

Az unoka és a két kis dédunoka is gyakran látogatja a nagymamát, illetve dédnagymamát és kölcsönösen nagy örömüket lelik egymás társaságában.

Isten éltesse Irénke nénit!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság