Nem csak termet töltötték meg az érdeklődők a Csillaghegyi Közösségi Házban, hanem megtörtént az a csoda is, hogy szinte haza sem akarták engedni a Teaházi traccsparty vendégét. Igaz, ő is úgy készült az estre, mintha egy filmgyárnak tartana prezentációt.
Kezdésként láthattunk egy egyveleget a leghíresebb munkáiból, majd valósággal dőlt belőle a szó. A közönség nem feszengett, inkább úgy érezték magukat, mint egy jóízű, baráti csevej során, s már alig várták, hogy ők is kérdezhessenek. Fel sem tűnt senkinek sem, hogy duplájára nyúlt a műsoridő. S hogy azoknak is juttassunk néhány morzsát, akik nem lehettek ott, íme, egy beszélgetés a világhírű kaszkadőrrel.
– Ma mindenki büszke önre a családban, de annak idején a szülei nem örültek a választásának.
– Zsenge éveimben rettenetesen rossz gyereknek számítottam, de ebből még nem sejthették a szüleim, hogy a veszély örökre része lesz az életemnek. Akkoriban még nem volt olyan szakma itthon, hogy kaszkadőr. Középiskolásként kezdtem el filmekben forgatni, amit nem tiltottak a szüleim, mert ott legalább felügyelet alatt voltam, s még a zsebpénzemet is megkerestem a munkámmal. Ám amikor évek múltán sem tágítottam az elképzeléstől, akkor igyekeztek meggyőzni arról, hogy mielőtt végleg erre adom a fejem, szerezzek magamnak egy rendes szakmát is. Úgy tekintettek a kaszkadőrségre, mint a cirkuszi mutatványosokra, idegenkedtek tőle. Magam is úgy terveztem, hogy testnevelő tanári diplomával biztosítom a jövőmet és a családi békét. El is kezdtem a Ho Shi Min Tanárképző Főiskolát, (ma újra Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola) testnevelő szakon. Ma sem értem, miként kaphatta ezt a nevet az a patinás líceum, a csodás csillagdájával… A második év után azonban abbahagytam a tanulást és filmezni kezdtem Bulgáriában Aszparuh címmel, ahol több mint kétezer lovas és gyalogos szerepelt, akkoriban még nem volt animáció. Minden idők legnagyobb Kelet-Európai kaszkadőrfilmje volt, így nem utaztam haza a főiskolai vizsgákra, s ezzel végleg döntöttem a sorsom felől.
– Az idő önt igazolta, idővel Hollywoodot is sikerült bevennie.
– Készültem erre az ostromra jó ideje, csak eleinte nem tudtam, miként fogjak a dologhoz. A nyolcvanas évek elején lovasbemutatókkal kezdtünk el dolgozni szabadidőparkokban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában. A sors úgy intézte a dolgokat, hogy már 1983-ban találkoztam egy akciórendezővel, aki itt forgatott Magyarországon, s rövid idő alatt barátság alakult ki köztünk. Az ő inspirációjára kezdtem el tudatosan készülni arra, hogy egyszer beveszem a film fővárosát. Négy év múlva újabb motivációt jelentett, hogy Schwarzenegger itt forgatta a Vörös zsarut és vele és a kaszkadőr csapattal is összebarátkoztam. Akkor ismerkedtem meg Andy Vajnával is. Mindannyian biztosítottak róla, ha kimegyek Amerikába, mindenben segítenek. 1989-ben, kölcsönkért pénzből meg is vettem a repülőjegyet.
Autóbérlésre egy hónapig futotta a pénzemből, a következő két hónapban busszal közlekedtem, ami kicsit más ott, mint itthon, de nem bántam meg. Bemutattak az Emlékmás kaszkadőr rendezőjének, Vic Amstrongnak, akitől kaptam egy kisebb szerepet, s mivel elégedettek voltak a munkámmal, a két hétből végül háromhónapos forgatás lett Mexikóban, a világ legjobb kaszkadőr csapatában. Szinte mindig az emberi kapcsolatok nyitottak ajtókat számomra, bár az is igaz, hogy azt, hogy ezek nem zárultak be már a saját munkámnak köszönhettem. Szinte kézről kézre adtak egymásnak a rendezők. Ám ahhoz, hogy Amerikában is dolgozni tudjak munkavállalási engedélyre volt szükségem, amit nem könnyen adnak meg. Még 1996-ban, a Titanic – szintén mexikói – forgatásán sem az amerikai szakszervezet égisze alatt dolgoztam. Végül 2000-ben sikerült megszereznem a zöldkártyát és akkor lettem tagja a kinti színész szakszervezetnek is.
– Ilyenkor szoktak kiköltözni, ott letelepedni az emberek, ön pedig azóta még inkább vágyódik haza, még a forgatások idején is.
– Ne tűnjön elcsépeltnek, de én rendkívüli módon szeretem a hazámat, és ragaszkodom is hozzá. Így minél jobban megvetettem a lábamat Amerikában, minél többet dolgoztam ott, annál inkább hazakívánkoztam. Hiányzott a család, Csillaghegy, a magyar szó. Szinte mindig velem volt egy családtagom, mégis egyedül éreztem magam, ha nem voltak mindannyian velem. Azt meg végképp nem akartam, hogy kiköltözzenek és nekik is honvágyuk legyen, hiszen amikor dolgozom, akkor esténként sem mehetek haza, mert zömmel a világ másik sarkán forgatok. Még el sem utazom, máris azt számolom, mikor jöhetek haza. Csillaghegy nekem a világ közepe. Itt születtem, itt nőttem fel, itt mindenkit ismerek. Egy szakember szerint az erős kötődés egyik oka, hogy én valóban itthon, a Nefelejcs utcában születtem, s csak utána kerültem a kórházba.
– Milyen volt a gyerekkora?
– Csodálatos. Bár megérdemelten kaptam pofont a Duna átúszásért, valóságos kalandregényként éltem meg a gyerekkorom. A Róka-hegy, a Római, a barátokból verbuválódott focicsapat, mind olyan mélyre ásták belém magukat, hogy eltéphetetlen szálakká nőttek. Ma is mindent megtalálok itt, vagy a közelben, ami fontos a családomnak és nekem. Kirándulunk, bicajozunk, teniszezni, lovagolni is lehet, és a szeretteim mellett lehetek. Úgy érzem nem szállt a fejembe a siker, és a barátok, ismerősök is büszkék rám. Kicsit úgy, mint drága jó édesanyám, aki 1981-ben egy televíziós szereplésem után – ahol Kepes András készített velem riportot – nyugodott meg, hogy mégsem fecséreltem el az életem a kaszkadőrséggel. Sajnos egy hónap múlva el is veszítettük őt… Sajnálom, hogy nem érhette meg, hogy lássa a nagyobb sikereimet is. Ma már szívesebben állok a kamera túloldalán. Az elmúlt évtizedek akciói nyomot hagytak a szervezetemen. Úgy érzem, az, hogy 2007-ben a Szabadság, Szerelem című filmben nyújtott kaszkadőr szakértői munkám elismeréseként a Taurus World Stunt Award-ra, a Kaszkadőr-Oscar-díjra jelöltek, méltó koronája az életemnek. Az pedig, ahogy együtt örültek velem a hír hallatán a kollégáim, azt igazolja, hogy az emberi, szakmai kapcsolataim terén sem vallottam kudarcot. Már nem vagyok olyan fiatal, így szívesebben vállalok akciószervezői, -rendezői feladatokat. Remélem, Etyekwood-ot is sikerül meghódítanom. Tele vagyok tervekkel, ötletekkel. Amikor itthon forgatok, külön öröm számomra, hogy nem kell elszakadnom a családtól, s esténként a saját ágyamban alhatok.
A siker az itthoni munkák után sem maradt el, hiszen Piroch Gábort a 2006-ban, Magyarországon forgatott, The Company (A cég) című, háromrészes tévéfilm kaszkadőr szakértői kategóriában Emimy-díjra jelölték. S hogy mindaz, aminek birtokában van, szakmai téren másoknak is hasznára lehessen, kaszkadőr iskolát nyitott, s reméli, hogy a növendékek között akad majd olyan elszánt, tehetséges tanuló, akinek idővel átadhatja a stafétabotot.
Vincze Mara
