„Nekünk itt a helyünk, mi itt vagyunk otthon” – Interjú Bojár Gáborral, Óbuda-Békásmegyer díszpolgárával

Hírek
Közzétéve:

A Graphisoft világhírű szoftverfejlesztő cég alapítójával és az óbudai Aquincumi Technológiai Intézet felsőoktatási vállalkozás, valamint az annak is otthont adó Aquincum Campus elindítójával többek között arról beszélgettünk, egy programozónak miért van szüksége zöld gyepre a munkájához, vagy hogy hogyan lehetséges a fordított irányú agyelszívás.

 

A Graphisoft már nemzetközileg is elismert cég volt az informatika világában, amikor úgy döntött, Óbudára költözteti? Miért éppen a harmadik kerületre esett a választása?

A kilencvenes évekig a legtehetségesebb programozó kollégákat könnyű volt megszerezni és megtartani. Egy informatikai cég sikere ezen múlik. Hogy csak egyetlen példát említsek arra, miért lehettünk igen vonzóak a munkavállalók számára: mivel kemény valutáért exportáltunk, szolgálati útlevelet és valutát tudtunk biztosítani munkatársainknak, és aki felnőtt volt már akkor is, az emlékszik, micsoda privilégium volt ez. A rendszerváltás után kinyílt a világ, és a legrátermettebbeket már jóval nehezebb volt itthon tartani. Ezért egy olyan környezetet szerettünk volna teremteni, ahonnan nem vágyódnak el a tehetségek Kaliforniába, ahol megteremthetjük a magunk kis Szilícium-völgyét. Az óbudai Duna-partnak ez a szakasza, a Gázgyár környéke még ismeretlen gyöngyszem volt. Első látásra beleszerettem.

Életünk során mindannyian többször találkozunk olyan tájjal, amely akár örökre lenyűgöz. Mégsem költözünk oda, telepítünk ott a semmiből munkahelyet…

Valóban felmerült más lehetőség is, Lágymányos szintén ott volt e képzeletbeli versenyben, mellette az egyetemek közelsége szólt. Építész kollégánk fogalmazta meg frappánsan, miért is Óbuda mellett kell dönteni: „Egyetemet tudsz ide hozni, de ilyen Duna-partot oda nem tudsz varázsolni!” És mi a folyó közelségében, kifejezetten zöld környezetben akartunk dolgozni. Valódi parkban, ahol nem az épületek dominálnak, sőt nem is nyúlhatnak magasabbra, mint a fák, így olyan terveket készítettünk, amelyek harmóniában vannak Óbuda épített környezetével is, azonosulnak az itteni léptékkel. Az volt az álmom, hogy ha egy fiatal tehetséges jelölt először jár nálunk, az legyen az első gondolata: igen, én itt szeretnék dolgozni! Meg is lepődött az akkori önkormányzat, hogy mi nem azért lobbizunk, hogy minél nagyobb területet beépíthessünk, éppen ellenkezőleg.

És megszületett az óbudai Graphisoft Park, amely ma már több informatikai cégnek is otthont ad. Az elmúlt évtizedekben egyszer sem bánta meg a döntését?

Nem. Az élet minden területén beigazolódott, nekünk itt a helyünk, mi itt vagyunk otthon. Üzleti szempontból is megerősítést kaptunk, hiszen itt olyan összegű bérleti díjat kérhetünk, akárcsak a belvárosi irodaházakban. Mert aki egyedi és zöld környezetben szeretne dolgozni, az a mi parkunkat választja. És azt is tapasztaljuk, hogy milyen inspiráló erő van abban, hogy a munkatársak csak kilépnek az épületből, és máris fák, bokrok között, a gyepen sétálhatnak. Bizton állíthatom, a legkreatívabb, legértékesebb ötletek így születnek. A világjárvány a mi kollégáinkat is, mint oly sokakat, home office-ba kényszerített. És kiderült, nagyon várják, hogy újra együtt lehessünk a Parkban, hogy zöld környezetbe érkezzünk dolgozni. Az évtizedek alatt számos munkatársamat szintén rabul ejtette Óbuda, annyira, hogy itt teremtettek otthont, itt építettek házat, így valamit vissza is tudtunk adni a kerületnek, így is hozzájárulhattunk a fejlődéséhez.

Kollégája egykori jóslata is valóra vált, felsőoktatási vállalkozást alapított Óbudán. Miért indult el ezen az úton?

Igen, az akkori jóslat is ösztönzött, de más, több tényező is indított erre. Az itt álló, egykori Gázgyár gyönyörű, századfordulós épületei azt a kort idézik, amikor a magyar oktatás még virágzott, bátran mondhatjuk: világszínvonalú volt. Ez sugallta, hogy ide iskolát kell hozni, így született meg a műemlék épületek felújításával az Aquincum Campus. A Graphisoft Parknak ezt az új negyedét az egykori Gázgyár megnyitásának százéves évfordulójára időzítve 2014 szeptemberében Tarlós István, akkori főpolgármester, Óbuda korábbi polgármestere avathatta fel. Ma már három oktatási intézmény is működik itt, az Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) mellett ide költözött az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola és a környezettudatos oktatást zászlajára tűző Real School nevű intézmény is. Időközben a Graphisoft már akkora céggé fejlődött, hogy vezetését új, professzionális menedzsmentnek adtam át, így a felszabaduló időmet és energiámat az egyetem létrehozásának szentelhettem.

Sok más nemes célnak is odaadhatta volna magát, mégsem tette…

Volt egy igen racionális oka is az alapításnak. Évtizedes tapasztalatunk volt, hogy a hagyományos műszaki egyetemi oktatás tudományos pályára készít fel, ám az üzleti életben való boldogulásra nem. A jól felkészült informatikai mérnökeink arra a teljesítményükre büszkék, amelyet a tudományos, lássuk be, zárt világ elismer, ha azonban üzleti vállalkozás számára dolgoznak, hiányzik „a vevőm sikere az én sikerem” attitűd. Ha például az ügyfelem építész, akkor fogadjam el, hogy ő máshoz ért, és ezt a tudást tiszteljem. Ha az én programozói segítségemmel épít valami maradandót, akkor erre én is legyek büszke, hiszen ez az én teljesítményem is. Ez a szemlélet volt a Graphisoft sikerének titka. És ezt szeretnénk megtanítani az iskolánkban is – hidat építeni a tudomány és az üzlet világa közötti szakadék fölé. Amiről beszélgetünk, az nem speciálisan a magyar képzés hiányossága, gond ez világszerte. Ezért is érkeznek hozzánk diákok részképzésre a legjobb amerikai egyetemekről, és előfordult már nemegyszer, hogy hallgatónk beleszeretett Budapestbe, Óbudába, visszatért, és itt telepedett le. Tehát ha kicsiben is, de fordítva is működik az agyelszívás.

Ön szintén tanít a campuson. Oktatóként melyik eredményére a legbüszkébb?

Vállalkozási ismereteket tanítok. De fontosnak tartom hangsúlyozni: nem akarok minden tanítványomból vállalkozót faragni. Ha jól végzem a dolgom, felismerik magukban, hogy való-e nekik a vállalkozói szféra. Nekem siker, ha ráébrednek, hogy igen, és az is, ha éppen arra, hogy nem. Az a feladatom, hogy a megfelelő karrierdöntéshez segítsem őket. Talán az egyik diákom történetére vagyok a legbüszkébb, aki nem lett vállalkozó. Amikor végzett, egy olyan induló vállalkozást keresett, amely várhatóan sikeres lesz, és ahol ő jó mérnökként cégrészt is kaphat. A nálunk tanultak alapján választott egy ilyen céget, részesedést is kapott a cégből, egy ezreléket – ez amúgy megszokott arány pályakezdő munkatársak számára. Két év múlva eladták a céget egymilliárd dollárért, egykori tanítványom részesedése ebből egymillió dollár volt… Azt hiszem, egy tanár számára nincs nagyobb elismerés, mint az, hogy amit tőle tanulnak a hallgatók, azzal sikeresek lesznek az életben.

Az egyetemi munka mellett az oktatás ügye mellett is elköteleződött. Társadalmi felelősségvállalása fókuszába miért éppen ennek a területnek a támogatása került?

Vallom, hogy Magyarország sikerének a kulcsa a minőségi oktatás lehetne, de egyre kevesebb pénz és figyelem jut rá. A tanárok az átlagjövedelem hatvan százalékát keresik. Miközben a színvonalas magyar matematikaoktatás például százéves múltra tekint vissza, állítom, ma is ebből élünk. Hát ezt szeretném én fenntartani, és a fejlődését segíteni. Amúgy én is látom, hogy sok terület van, ahol elkél a civilek részvétele, támogatása, a legszegényebbek vagy éppen a fiatal művésztehetségek felkarolásában, és még sorolhatnánk. Mi is támogatunk humanitárius szolgálatokat, köztük Iványi Gábor egyházának munkáját és L. Ritók Nóra szegregátumokban élő gyermekek tanítását és komplex integrációját felvállaló alapítványát. De abban is hiszek, hogy nem szabad az erőforrásainkat szétforgácsolni, inkább egy-egy ügy mellé álljunk, amellett tartsunk ki, és mindig keressük a legokosabb megoldásokat, hogy valóban hatékony legyen a segítségünk. Mi ilyen ügynek az oktatást választottuk.

Ha egy fiatal, frissen végzett programozó ma jelentkezne Önnél, milyen szempontok alapján döntené el, hogy szeretné-e a csapatában tudni?

Régen nem én döntök már az új programozók felvételéről, erre a feladatra ott vannak a jól felkészült HR-es kollégák, én egy idő után már csak a vezetőket választottam ki. De amikor még részt vettem a programozók válogatásban, mindig az volt az első szempont, mennyire kreatív a jelentkező, és ezt próbára is tettük. De van valami, amihez a nőknek egyszerűen jobb érzékük van. Belenéznek az aspiráns szemébe, és látják, hogy lobog-e benne a tűz: „Csodát szeretnék alkotni.”

E beszélgetéshez New Yorkban értük utol. Mi járatban van most a tengerentúlon?

Családlátogatáson vagyunk, felnőtt lányunk él itt. Az Egyesült Államokban járt egyetemre, és ahogyan nem ritka az ilyesmi, itt lett szerelmes, így itt alapított családot. Az unokáim hat- és kétévesek, mindketten gyönyörűen beszélnek magyarul, a magyar maradt az anyanyelvük. Hamarosan repülünk haza, nemcsak engem vár a munka, a feleségem orvos, aki ugyan már nyugdíjas, de önkéntesként továbbra is dolgozik.

Szívből gratulálunk Óbuda-Békásmegyer idén megválasztott díszpolgárának!

 

 

Bojár Gábor, fotó: Antal István

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság