November 1. mindenszentek napja, november 2. halottak napja

Hírek
Közzétéve:

„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.”

 

Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versében gyönyörűen fogalmazza meg azt, amiben sokan hiszünk: hogy minden emberi lény egyszeri és megismételhetetlen. Önmagában, gondolataiban, alkotásaiban.

Ez a csoda adjon vigaszt és reményt valamennyiünknek, és ne csak november első két napján, amikor elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, ne csak azokban a fájdalmas időkben, amikor valakitől végleges búcsút kell vennünk. Mert ez a megfejthetetlen titok legyőzheti félelmünket az elmúlástól.

Ilyenkor eltávozott szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre gondolva, sírjukat meglátogatva vagy otthon mécsest gyújtva a hiányuk mellett a szép emlékeket is felidézzük. És felhívás mindannyiunknak ez arra is, hogy gyűjtsünk minél több szép, szeretetteljes emléket azokkal, akikkel együtt vagyunk.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság