Ma azokra a magyar emberekre emlékezünk, akiket elhurcoltak politikai rabként vagy internáltként a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. Felidézzük az ő és családjaik tragédiáit, a múltban sokszor elhallgatott sorstörténetüket. Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét emléknappá abból az alkalomból, hogy 1953-ban ezen a napon érkezett haza a túlélők első csoportja.
„Aki úgy véli, hogy a személyi kultusz bűneinek feltárása: »sebek feltépése« − az maga is bizonyos fokig még a személyi kultusz nézeteinek hatása alatt áll,” írja Lovas Márton Magyar voltam a Gulág-on című visszaemlékező regényében.
Hisszük, a bűnök elhallgatása bármilyen okból is történjék, nem csupán az áldozatok emlékének méltóságát sérti, hanem cinkossá is tesz bennünket. Így évről évre felidézzük azoknak a millióknak a történetét, akik a szovjet politikai önkény áldozatai lettek, és köztük tisztelgünk azon honfitársaink emléke előtt, akik megjárták a kényszermunkatáborok földi poklát, és odaveszve jeltelen sírokban nyugszanak, vagy hazatértek e súlyos emlék terhét cipelve.
Kerületünkben, az Árpádfejedelem útja melletti parkban áll 2018 óta a Szovjet megszállás áldozatainak emlékére állított grántiobeliszk. A 14 méter magas Gulág-emlékműnél, a mai napra szervezett megemlékező ünnepségen koszorú elhelyezésével és főhajtással tisztelgünk az áldozatok emléke előtt, hogy felidézzük honfitársaink tragédiáját, és hitet tegyünk amellett, hogy a szabadságunkat veszélyeztetők ellen minden honfitársunkat megvédjük.
