Nyárbúcsúztató programok a hétvégén

Hírek
Közzétéve:

A nyár utolsó napját igyekeztek kihasználni mindazok, akik kilátogattak a békásmegyeri Csobánka térre. Itt Interaktív klímasátor várta az érdeklődőket a klímaváltozásra
való felkészülés témájában, míg a kisebbeket ökotudatos játszóház és az Óbudai Kutyás Egyesület várta. 14 órától pedig egészen estig koncertek és előadások szórakoztatták a közönséget. Este a KFT koncertje zárta a programot, valamint az egész Óbudai Nyár idei eseménysorozatát.

Szombaton tartották a Zemplén utcai máltai játszótér megnyitásának 20. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepséget is. A jubileum alkalmából egész napos programokkal, koncertekkel és játéklehetőséggel várták a családokat, akik között jó pár olyan szülő is akadt, aki a játszópark két évtizeddel ezelőtti megnyitóján is jelen volt. Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával közös üzemeltetésben működő 7 Máltai játszótér mind a családok találkozási helye és a gyermekek egészséges fejlődésének egy-egy színtere. A Máltai Szeretetszolgálat „Játszva megelőzni” Programja keretében hét máltai játszótér működik a főváros harmadik kerületében. Ezek közül három az ország egyik legnagyobb lakótelepének otthont adó Békásmegyeren alakult meg, köztük az augusztus végén jubiláló, húsz esztendős Zemplén Győző utcai játszópark is. Az iskolakezdés előtti utolsó szombaton rendezett, nyárzáró ünnepnek is beillő születésnapi eseményen Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyeri polgármestere arról beszélt, hogy egy lakótelep, egy élettér rehabilitációja nemcsak a panelek, de a közösségek építését, gondozását is jelenti, ebben pedig kiemelkedő szerepe van a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. Győri-Dani Lajos, a karitatív szervezet ügyvezető alelnöke azzal indította köszöntőjét, hogy felidézte: a húsz évvel ezelőtti megnyitón a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya a gyerekek kérésére lecsúszott a csúszdán. Ehhez a kis történethez fűzte hozzá, hogy bár a máltai játszóterek is öregednek, és gyakran a játékok vagy az önkéntesek is cserélődnek, a lényeg mindig ugyanaz marad: a cél, hogy azok a lakótelepiek, akik találkozásokat keresnek, a máltai játszótereken egymásra és otthonra is találhassanak. Kiemelte: a Zemplén Győző utcai játszótéren az elmúlt húsz esztendőben több mint tizenötezer gyermek lelt közösségre.

A Boldog Sándor István parkban tartott Családi Sport- és Egészségnapra is sokan voltak kíváncsiak. A kánikulai időben kilátogatók egészségügyi szűréseket végeztethettek magukon és gyermekeiken, több játékos és ügyességi vetélkedőn vehettek részt, a legkisebbeknek bábszínházzal kedveskedtek a szervezők, az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft., valamint a Szent Margit Rendelőintézet.

A nyári nagy melegben lehetőség nyílt hűsölésre is: a Zápor kertben közös kerti partit tartott a Zápor kert és a Békási kert közössége. Az Óbudai Kulturális Központ san marco utcai kertjében létrehozott kertet az önkormányzat a Városi Kertek Egyesülettel közösen üzemelteti. Valamennyi kertről elmondható, hogy egyúttal nyújt kikapcsolódási lehetőséget, hasznos időtöltést és gyermekeknek tanulási élményt a növények megismerése és gondozása révén. A jó hangulatú eseményre Bús Balázs polgármester, valamint Lőrincz Edina, az ÓKK ügyvezető igazgatója is ellátogatott.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság