Nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntöttük dr. Hont Judit házi gyermekorvost

Közzétéve:

Dr. Hont Judit 1987-ben kezdett el dolgozni a Csobánka téri rendelőben házi gyermekorvosként, majd 35 éven át szolgálta a harmadik kerületi gyermekek egészségét. Ezalatt, a több mint három évtized alatt rengeteg gyermek fejlődését kísérte végig, akik aztán felnőtt korukban sok esetben visszatértek a doktornőhöz saját gyermekükkel.

2022. november 14-én pedig nyugdíjba vonulása alkalmából Turgonyi Dániel, Óbuda-Békásmegyer szociális- és lakásügyekért, valamint egészségügyért felelős alpolgármestere, valamint Tukacs István, egészségügyi osztályvezető köszöntötték oklevéllel és virággal.

Rendkívüli elhivatottsága miatt nyugdíjba vonulása után is fog dolgozni a rendelőben, heti két-három helyettesítést elvállalva. Elmondása szerint nyugdíjas éveiben végre lesz ideje angol nyelvtudását felfrissíteni, fotózni, utazni, irodalmi és szakmai olvasmányokban elmélyülni.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság