Önkormányzatunk Áldozatsegítő Programjának keretében ingyenes képzést indítunk a NANE Egyesülettel a harmadik kerületi szépségipari szakemberek számára, mivel e terület dolgozói nagy eséllyel találkozhatnak olyan ügyfelekkel munkájuk során, akik bántalmazás áldozatai. A képzés célja, hogy a szakemberek könnyebben felismerjék a bántalmazás jeleit és hatékonyan támogathassák az érintetteket.
A szépségiparban dolgozók és a vendégeik közötti bizalmi viszonynak köszönhetően a szépségipari szakemberek (fodrász, kozmetikus, körmös, stb.) a kezelés, frizura készítés során beszélgetnek vendégeikkel, akik az ellazult helyzetben könnyen megnyílhatnak olyannyira, hogy szavaikból kitűnhet: elnyomó, bántalmazó kapcsolatban élnek.
A széles körben elterjedt sztereotípiák, előítéletek, a jelenséggel kapcsolatos pontos információk, a bántalmazó kapcsolatok működéséről, dinamikájáról szóló ismeretek hiánya is megnehezítheti, hogy a szépségipari szakember valóban hatékonyan támogathassa, és hasznos információkkal lássa el az érintetteket.
A III. kerületi Önkormányzat és a NANE Egyesület azért kínál gyakorlat-orientált, ingyenes képzést e terület dolgozóinak, hogy a jelenséggel és az érintettekkel kapcsolatba kerülő III. kerületi szépségipari szakemberek minél felkészültebbek legyenek az ilyen helyzetekben.
KÉPZÉSI RÉSZLETEK
Az Önkormányzat által biztosított ingyenes képzést a nők elleni erőszak témakörére specializálódott NANE Egyesület tapasztalt munkatársai végzik. A képzés elvégzéséről a résztvevőknek tanúsítványt biztosítunk.
KIKNEK SZÓL A KÉPZÉS?
Szeretettel várunk minden a harmadik kerületben élő vagy dolgozó szakembert, akik munkájuk során közelebbi kapcsolatba kerülhetnek családon belüli és párkapcsolati erőszak áldozataival, és tudni szeretnék, hogyan támogathatják őket a leghatékonyabban.
A képzés anyaga szépségipari szakemberek részére lett összeállítva, így elsősorban a következő szakmákból várjuk a jelentkezőket (akkor is nyugodtan jelentkezzen azonban, ha a szakmáját nem látja a listán, de úgy érzi, önnek és vendégeinek is hasznára lehetne a képzés, és felvesszük önnel a kapcsolatot): kozmetikus, fodrász, műkörmös, pedikűrös, pillás, masszőr, sminktetováló, tetováló.
HELYSZÍN ÉS IDŐPONTOK
A képzés egy napos (8 óra), a jelentkezők három képzési nap közül választhatnak:
- október 15., kedd
- október 21., hétfő
- november 23., szombat
Jelentkezés határideje:
- októberi képzési napok esetén szeptember 29.
- novemberi képzési nap esetén november 8.
A képzés helyszíne a III. kerületben lesz (szervezés alatt).
JELENTKEZÉS
Jelentkezését a NANE Egyesület űrlapján adhatja le itt.
Kérjük, az összes önnek szóba jöhető időpontot jelölje meg!
Jelentkezését követően, az ön által megjelölt időpontok függvényében, legkésőbb október 7-ig / november 17-ig megkeressük megadott e-mail címén a további részletekkel.