Óbudai Civil Fórumunkon kerületi szervezetek és itt élők terveztek közös munkát

Hírek
Közzétéve:

„Az egyesületi eszme az emberek között a legnagyobb és egyben legszelídebb erő és hatalom.”

 

Széchenyi István a fenti gondolatot már a 19. században lejegyezte. Tehát régi tudás ez, amely szerint óriási erő lehet abban az összefogásban, amelyet a civilek képviselnek.

Ennek szellemében rendeztük meg a hétvégén Mentés Másként! címmel az Óbudai Civil Fórumot. A civil szervezetek és a harmadik kerületben élők közös délutánja Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a HAT Alapítvány összefogásával szerveződött meg.

„A civil közösségek munkájukkal, akár közvetlenül, akár közvetetten érint bennünket, értünk tesznek. Önkormányzatunk nagyra becsüli ezeket az erőfeszítéseket, és igyekszik támogatni, ezért is megtiszteltetés számomra, hogy a mai fórumon fővédnökként lehetek jelen – mondta dr. Kiss László polgármester a találkozó résztvevőit köszöntve. – Javaslom, hogy minél többször találkozzunk, ismerjük meg egymást. Csak a mai napon, e fórumon kívül három civil kezdeményezésben dolgozhattunk együtt: délelőtt közösségi faültetésen, délben a Krisna-tudatú hívőkkel közös ételosztáson vettem részt, és az este folyamán még a kerületi polgárőreinkkel találkozunk évzáró értekezletükön.”

Az Óbudai Kulturális Központ – Békásmegyeri Közösségi Ház adott otthont a fórumnak, ahol a szakmai résztvevők workshopokon beszélgethettek, az érdeklődők pedig kreatív foglalkozásokon ismerkedhettek meg azokkal a szervezetekkel, nemzetiségi önkormányzatokkal, amelyek kerületi családoknak, lakosoknak nyújtanak szolgáltatásokat, és akikhez csatlakozhatnak mindazok, akik a szabad idejüket szívesen fordítják a mindennapok jobbá tételére.

A programot este Lakatos László, a Dumaszínház tagjának rendhagyó standup fellépése zárta, amelyen a nézőknek lehetőségük volt kötetlen beszélgetésre is a művésszel.

 

Dr. Kiss László fővédnökként köszöntötte a civil fórum résztvevőit

Kuremszki Andrea, a HAT Alapítvány munkatársa aktív részvételre, közös munkára hívott

Szabó Zsolt Iván, Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a sokszínű programot mutatta be köszöntőjében

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság