Óbudai Nárcisz Futás – sportprogram az együttérzésért, empátiáért

Hírek
Közzétéve:

Gyerekek a gyerekekért mottóval rendezte meg a Magyar Hospice alapítvány idén is a Nárcisz Futást: kicsiknek és nagyoknak egyaránt felemelő, vidám közösségi program.

2010 óta évente megrendezett Nárcisz Futásokkal a kerületi székhelyű Magyar Hospice alapítvány célja, hogy a gyerekek megtanulják: a győzelmet vagy a vereséget a sportpályán kívül is méltósággal viseljük. A program arra összpontosít, hogy felhívja a figyelmet az élet és egymás tiszteletének fontosságára, valamint célja, hogy a gyerekek gondoskodó, empatikus felnőttekké váljanak. Élet és elmúlás, öröm és bánat, betegség, szeretteink elvesztése: ezek olyan témák, melyekről már gyerekkorban fontos, hogy merjünk beszélni. Önkormányzatunk évek óta támogatja az alapítvány tevékenységét. Az idei eseményt Burján Ferenc alpolgármester nyitotta meg.

Az első virágok – köztük a nárcisz – felbukkanása szimbolizálja a tavasz győzelmét a tél felett, ezért lett a nárcisz eredendően jelképe a Hospice mozgalomnak, így a programban résztvevő iskolák, pedagógiai intézmények sportrendezvényének. A Nárcisz Futással idén is megünnepelték az első virágok megjelenését – a nevezési díjakból befolyt összeg adományként a Magyar Hospice Alapítvány „Fogd a kezem” programját támogatja, amelynek célja a gyógyíthatatlan beteg gyerekek otthoni ápolásának támogatása, a családjaik segítése.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a futás nem verseny, bár a célnál apró ajándékokat kapnak a befutók. Itt szó szerint a részvétel a fontos. Óvodások, iskolások egymás után indulnak, és mindenki képességéhez mérten fut, gyalogol, sétál. Lényeg, hogy közösen, közös célért mozogjunk, és ennek fontosságát már a kisgyermekek is felismerjék. A közös mozgás élményén keresztül juthat el a pedagógusok segítségével az üzenet már a legkisebbekhez is: a gondoskodás, az együttérzés, a segítségnyújtás fontossága.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság