Az Óbudai Zsinagóga előtti téren tartott esemény Vadászi Nikolett, a Maimonidész Zsidó Gimnázium tanulójának saját versének elszavalásával kezdődött, majd Lang János beszéde következett. Az óbudai túlélő Radnóti Miklós Töredék című versének felolvasása után felidézte, hogy 1944-ben, hét évesen hogyan kerülte el, hogy az Óbudai Téglagyárba vigyék, hogy édesanyja hogyan találkozott az óbudai Gelléri Andor Endrével, illetve Örlős Endrét is megemlítette.
A magyarországi holokauszt közismert eseményei, kezdve a munkaszolgálattal, az óbudai közösség tagjait sem kímélték. Az óbudai zsidóság osztozott a budapesti zsidóság sorsában, a csillagos házakban való elkülönítéstől (ezeket Óbudán a Laktanya utca környékén jelölték ki) a gettósításig. Ezen felül a holokauszt Óbuda és az óbudai zsidóság életében is kiemelt szerepet játszott, hiszen az Óbudai Téglagyárban gyűjtötték össze és a Bécsi úton vitték munkaszolgálatra a fővárosi zsidóság egy részét. A Pilisen keresztül Szőny és Győr irányába vezetett gyalogmenetek papíron leírt célja, hogy az osztrák határ erődítési munkáihoz emberanyagot biztosítsanak. Az úton több ezren haltak meg. A háború utáni nyilván kimutatás szerint a soá Óbudán mintegy 3000 áldozatot követelt.
Lang János így zárta gondolatait: “Azt üzenem a fiataljainknak, ne akarják titkolni zsidóságukat! Úgyis tudják róluk, meg aztán, ez nem is olyan szégyen!”
“Félrenézés, bűntudat, szembenézés, felejtés. Azt hiszem, ezzel a négy szóval lehet a legrövidebben összefoglalni azt a hosszú folyamatot, mellyel a magyarok egymást követő generációi 1944 őszétől napjainkig viszonyulnak történelmünk talán legsötétebb időszakához, a nyilas rémuralomhoz és a halálmenetekhez”- kezdte beszédét Lang János után Bús Balázs. Óbuda-Békásmegyer polgármestere hozzátette: az óbudai téglagyárban összegyűjtött, majd a deportálásra szánt zsidó honfitársaink tragédiájáról még az itt élők is vajmi keveset tudnak.
Bús Balázs kiemelte: a mai kor teljesítményalapú logikája mentén nehéz lehet megérteni mindazt, amit zsidó polgáraival műveltek a németek és a fennhatóságuk alatt álló nemzetek kollaboráns tagjai. Nem sorakoztathatók az akkori embertelenség mellett rideg racionális érvek sem, így a mai, tájékozottabb fiatalok előtt is olyan szociálpszichológiai jelenségként tűnhet fel a zsidóság katasztrófája, mint a ruandai mészárlás, vagy a kambodzsai népirtás. Óbudai zsidó közösség soraiban azonban vannak még túlélők. Az ő emlékeik, ha csak szűk körben is, de még észrevehető felkiáltójelek. A mi felelősségünk, hogy odatesszük-e elé azokat a mondatokat, melyeket még ma is fáj kimondanunk – fejtette ki.
Óbuda-Békásmegyer polgármestere végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy noha az antiszemitizmus pestise újra felütötte a fejét, és az Európai Zsidó Kongresszus éves jelentése szerint Franciaországban 74-, Németországban 70%-kal nőtt egy év alatt az antiszemita erőszakos cselekmények száma, Magyarország ma biztonságos hely, ahol a zsidó kulturális és vallási közösségek békében élhetnek, így értelemszerűen Óbudán sem kell mitől tartaniuk.
Végezetül Köves Slomó mondta el gondolatait. Ahogy a vezető rabbi mondta: gyakran szokták szerencsétlenül azt a kifejezést használni, hogy ‘holokauszt ünnepség’, pedig ezeken az eseményeken azokra emlékezünk, akiket ártatlanul a halálba vezettek, azonban egy kis gondolkodás után az ember rájön, hogy ez valóban lehet egy ünnepség is, mert van mit ünnepelni: azokat, akik tanúságot tettek a saját emberségükről, és azokat, akik megmutatták, hogy végül a fény diadalmaskodik.
Az ünnepi beszédek után a megemlékezők a Szózat eléneklése után átvonultak a zsinagógába, ahol imádsággal zárták az eseményt.
