A Római Sport Egyesületet nem kell bemutatni a városrészben élőknek, hiszen szinte nincs olyan úszóverseny, melyről fiatal sportolóik ne éremmel térnének haza. A szervezet alapítója Gyepes Lajos. Az utóbbi években közösen dolgoznak fiával, Gyepes Ádámmal.
– Édesapádat és közösen elért eredményeiteket minden sportkedvelő ismeri a kerületben. Te hogyan kapcsolódtál be a munkába? Vélhetően determinált a közeg.

– Hogyan alakult, hogy elnökségi taggá választottak?
– Édesapámmal együtt nagyon jó szakmai kapcsolatban állunk más sportszervezetek vezetőivel, edzőivel. Meghatározó tényező, hogy egyesületünk a sportolóinkkal elért eredmények által is egyre ismertebb szakmai berkekben. Öt éve folyamatosan van válogatott úszónk, és a többi fiatal versenyzőnk is nagyon jól teljesít. Számít az is, hogy bőven van tapasztalatom egy kisebb egyesület működését illetően, például hogy milyen dolgokon lehetne javítani, változtatni.
Mindez együtt játszott szerepet abban, hogy fölkértek bennünket, jó lenne, ha a Római Sport Egyesületet is képviselné valaki az Úszószövetségben. Édesapámmal megbeszéltük, és arra jutottunk, hogy én indulnék a tagságért. Ebben az elhatározásban szerencsére sok egyesületi vezető megerősített, és az ülésen egyhangúlag bizalmat szavaztak nekem. Nagyon jó, erős elnökség állt össze, egy fantasztikus, hozzáértő ember vezetésével. Elnökségi tagként a kisebb sportegyesületek érdekeit illetve Óbudát és a helyi úszósportot képviselem majd az Úszószövetségben.
Az Úszószövetségbe hárman is érkeztek a városrészből. Az Óbudán élő Wladár Sándort elsöprő többséggel választották a szervezet elnökévé, Gyurta Dániel olimpikont és Gyepes Ádámot, az RSE társvezetőjét pedig elnökségi taggá.
Szeberényi / Óbuda újság
