Erős zenei program
Tavaly elnyerték a „Legjobb zenei felhozatal” díját, Európa legnagyobb fesztivál-megmérettetésén. Idén milyen kínálattal próbálnak megfelelni a rangos elismerésnek?
Több szempontból is kimagasló az idei Sziget Nagyszínpadának felhozatala. Egyrészt a korábban elindított növekedési stratégiát követve a tavalyihoz képest is megnöveltük a fő fellépőkre szánt összeget, ennek köszönhetően a hét fesztiválnapra kilenc headliner kategóriás előadót, zenekart sikerült elhoznunk. Idén tehát két napon is előfordul majd, hogy a headlinerek előtt is headliner játszik, mint például az utolsó napon a Foo Fighterst megelőző Twenty One Pilots vagy a szombati The National – Macklemore „kombó”. Az pedig külön öröm számunkra, hogy olyan aktuális világsztárokat sikerült idén felsorakoztatnunk, akik különböző műfajokban egy széles, változatos rajongói bázist ölelnek fel. Elég, ha csak a Post Malone – Ed Sheeran – Foo Fighters „ívet” említjük.
Újítások a Szigeten
Az előző évekhez képest miben tértek el, milyen újdonságokat láthatunk?
Idén először, a Sziget Love Revolution kampányának elemeit megerősítve a Nagyszínpadon szerepet kapnak olyan, a szervezők által meghívott vendégek, mint például Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövete. Videó üzenetben közvetíti gondolatait Al Gore, volt amerikai alelnök, a The Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója. Szeretnénk a magunk módján felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ehhez igyekeztünk a szó valódi értelmében vett „influencereket” megnyerni.
Milyen konkrétumokat emelne ki, amiket a környezet védelme érdekében tesznek?
Az idei Sziget Fesztivál továbbra is különös figyelmet fordít a környezetvédelemre, illetve a Green Sziget Center program hely-színén a klíma start upok világába nyerhetnek betekintést a látogatók. A fesztivál környezetvédelmi intézkedéseinek központjában a műanyag hulladék csökkentése, a víztakarékosság, valamint a Duna megóvása áll. A tavalyról már ismert repohár rendszer idén is folytatódik, ami azt eredményezi, hogy mintegy 1,5 millió egyszer használatos műanyag poharat fognak kiváltani a „több-utas” poharak. Tavaly a „Don’t Suck – Ne szívd meg” szívószálmentes kampány 60 százalékkal csökkentette a szívószál használatot.
Szívószálmentes üzenet
A nagy sikernek köszönhetően idén egy továbbfejlesztett változattal igyekszünk még jobban csökkenteni ezt az arányt: már a szívószálak önkiszolgáló pultra helyezését sem támogatja a Sziget, illetve, a központi ártáblákra is felkerül a szívószálmentes üzenet. Azok a látogatók, akik mégis ragaszkodnak a szívószálhoz, papírból készült, 100 százalékban újrahasznosítható alternatívával szürcsölhetik az italokat. A szívószálak mellett a vendéglátóhelyek nem újrahasznosítható hulladékainak csökkentésére is különös hangsúlyt fektet a fesztivál. Az eddig bevezetett értékesítési szabályokon túl nejlonzacskót egyáltalán nem lehet forgalmazni, és az ételek kiadásakor lebomló tányérokat és evőeszközöket használnak majd.
Az itt élőket a környék rendezettségének visszaállítása mellett a zajhatások foglalkoztatják leginkább. Mire számíthatnak idén?
Természetesen a fesztivál ideje alatt különböző technikai megoldásokkal különös figyelmet fordítunk a talajterhelés csökkentésére. És mindent megteszünk, mindenki javára, hogy eredeti állapotban adjuk vissza a nagyközönségnek a Szigetet, aminek az infrastruktúráját az elmúlt időszakban mi magunk is nagyban fejlesztettük, kezdve a futó-pálya felújítástól egy közvécé kialakításáig. A zajterheléssel kapcsolatban pedig évről évre kevesebb panasz érkezik hozzánk, ami azt bizonyítja, hogy hatékonyak a törekvéseink. Idén is a kerület vezetőivel közösen, mérve a környék különböző pontjait, a Sziget előtt beállítjuk a hangerőt, használjuk a jól bevált „limitert”, ami nem engedi, hogy emberi beavatkozás felhangosítsa a koncerteket, a szabadtéri színpadokon irányított hangrendszert alkalmazunk, ami csak a közönség felé irányul. A Nagyszínpad műsorát 23 órakor leállítjuk, és onnantól hangszigetelt sátrakban folynak a programok és a legnagyobb sátrakhoz hangterelő falat is építünk.
Biztonság, rend, türelem
Mit tesznek a környék biztonságáért, a zökkenőmentesebb közlekedés biztosításáért?
A külső biztonságért folyamatos az együttműködés a BRFK-val, valamint Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletével. Közösen zárjuk le az érintett területeket. Képzett személyzet segíti a forgalomtechnikai terv betartását, valamint egy külön külső hulladékbegyűjtő kommandót is létrehozunk, hogy azonnal tudjunk reagálni az esetleges lakossági panaszokra. A legközelebb eső ingatlanok mobilkerítéssel való lehatárolásáról is mi gondoskodunk.
Sz. Cs.