Az Óbudai Platán Könyvtár 2023 óta minden évben olvasói kihívással ösztönzi az olvasási kedvet, amelyhez fiókkönyvtára, az Ezüsthegyi Könyvtár is csatlakozott. A program minden korosztály számára nyitott: felnőttek és gyerekek is részt vehetnek a kihívásban. A kezdeményezés játékos formában segít kilépni a megszokott olvasási keretek közül, miközben közösségi élményt is kínál.
A sikeres olvasói kihívások egyszerre kínálnak élményt, fejlődést és jutalmazó sikerélményt, bizonyítva, hogy az olvasás lehet örömforrás is. Ha nyitott egy új kalandra és csatlakozna a kihíváshoz, iratkozzon be könyvtárunkba vagy váltson ingyenes tagságot gyerekének! (Bővebben a beiratkozásról ezen a linken olvashat.
A Platán Könyvtár 2023-ban indította el első olvasói kihívását, amely eredetileg a felnőtt olvasókat szólította meg. Az ötlet olyan népszerű, közösségépítő kihívásokból merített inspirációt, amelyek hosszabb távon is képesek motivációt és sikerélményt adni a résztvevőknek. A könyvtár ezt a szemléletet ültette át az olvasás világába, ahol a teljesítés végén jutalomként egy nyereménykönyv is várja az olvasókat.
A kihívás célja kezdettől fogva az volt, hogy az olvasók merjenek kilépni a megszokott műfajok és szerzők világából. A könyvtár ebben aktívan támogatja olvasóit: könyvajánlókat készít és arra bátorítja a résztvevőket, hogy akár merészen tágítsák saját olvasási határaikat.
Az idei felnőtt olvasói kihívás az Óbudai Platán Könyvtárban 2026. január 13-án indult és december 11-ig tart.
A felnőtt kihívásban hét, előre meghatározott kategóriába tartozó könyvet kell elolvasni az adott időszakban. A könyvek kölcsönzése és elolvasása után a könyvtárosok igazolják a teljesítést, amelynek végén a résztvevők egy választott nyereménykönyvvel gazdagodhatnak.
A program sikere nyomán 2024-től gyerekeknek szóló kihívás is indult. A 7–14 éves korosztálynak szánt kihívás kezdetben öt kategóriából állt, mára azonban hat megadott kategóriában kell olvasniuk a fiatal résztvevőknek. A gyerek kihívás a Platán Könyvtárban február 3-tól december 11-ig tart, játékos, életkorhoz igazított témákkal.
A kihívásokhoz az Ezüsthegyi Könyvtár is csatlakozott 2024-től. 2026-ban a felnőtteknek szóló olvasási kihívás február 3-án indul 6 kategóriával és december 11-ig tart, míg a gyerekek számára meghirdetett kihívás 7-12 éves korig ajánlott és március 3-ától december 5-ig tart.
Az Óbudai Platán Könyvtár és Ezüsthegyi Könyvtára olvasói kihívásai mára a könyvtári közösségi élet meghatározó elemeivé váltak.
Amennyiben könyvtárainkba látogatna, és szívesen hallana bővebben szolgáltatásainkról, programjainkról, elérhetőségeinket és nyitvatartásunkat itt találja.
2026-ban is olvasson velünk!


