A tájékoztatón elhangzott, hogy a vírus brit mutációja nagyon gyorsan terjed Magyarországon is. A fertőzöttek átlagéletkora jelenleg 46 év, a betegek leggyakrabban a 20 és 69 év közötti korosztályból kerülnek ki.
Folyamatosan zajlik az oltási program a már engedélyezett vakcinákkal. Ezen a héten a háziorvosok az AstraZeneca vakcinájával oltanak, elsősorban a hatvan éven felülieket. Az oltópontokon a Pfizer és a Szputnyik V vakcina érhető el.
Csütörtökön Európában is engedélyezték a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját, itthon a 18 éven felülieket fogják ezzel oltani. Elmondták, hogy Magyarország 4,36 millió adag vakcinára kötött szerződést, és az első szállítmány remélhetőleg hamarosan megérkezik.
Az AstraZeneca oltás körül kialakult helyzettel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség ajánlását tartják mérvadónak, amely szerint az AstraZeneca hatékony és biztonságosan alkalmazható.
„Az oltás előnyei meghaladják a kockázatokat, és az oltás az egyetlen védekezési módszer a járvány terjedésének megállítására” – tette hozzá a főosztályvezető.
FRISS HÍR:
Az Országos Operatív Törzs vezetője felvetésének megfelelően a március 13–15-i hosszú hétvégén elmarad a pesti alsó rakpart és a Lánchíd megnyitása.
A rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a Fővárosi Önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg.